Kínos téma
A latin prostare, vagyis "kiszolgál" szóból terjedt el az európai nyelvekben a prostituált szó. Hagyományosan főként nőkre használják, de újabb időben így nevezik azokat a férfiakat is, akik nőknek vagy férfiaknak nyújtanak pénzért szexuális szolgáltatást. Bár a prostitúció olyan kérdés, amiről az emberek általában nem szívesen hallanak, nem illik beszélni róla, sőt, a legtöbben - főleg a tisztes polgári körülmények közt, családban élők közül - legszívesebben meg sem látnák az út szélén vagy szórakozóhelyen kliensre váró nőket, de ettől még a probléma létezik, és a legkülönbözőbb társadalmi, közegészségügyi, jogi gondokat veti fel.
Hazánkban 1949-ben született egy rendelet, amely a prostitúció minden formájának felszámolását mondta ki, és innen kezdve a rendőrség igen szigorúan lépett fel a "közveszélyes munkakerülés" és a "hivatásszerű kéjelgés" minden formája ellen. 1955-ben Magyarország is ratifikálta azt a nemzetközi ENSZ egyezményt, amely tiltja a nőkereskedelem és a prostitúció minden formájának engedélyezését. Ez az alapvetően jószándékú és az emberi jogokat, jó erkölcsöt figyelembevevő egyezmény máig érvényben van, és sajátos módon mára akadályává vált a kérdés megnyugtató rendezésének. A prostitúció ugyanis a teljes tiltás évtizedei alatt sem szűnt meg, csak rejtetté vált, és ma, a rendszerváltás utáni elnézőbb hatósági hozzáállás mellett sem várható a megszűnése. Tudomásul kell venni, hogy ez a "szolgáltatás" egy továbbra is létező igényt elégít ki, és folyamatosan számolni kell az újjászerveződésével. Így a legfontosabb az lenne, hogy olyan formát találjanak neki, amelyben a lehető legkevésbé sérülnek a szolgáltatást nyújtók és az azt igénybe vevők emberi jogai, méltósága, és a lehető legteljesebben kontroll alatt lehet tartani a közegészségügyi feltételeket, illetve, amelyben a legkisebb a kriminalizálódás veszélye.
Türelmi zónák
Egy 1999-es hazai törvény meghatároz védett övezeteket, tilalmi zónákat, ahol szankcionálják a prostitúciót, illetve a szexuális szolgáltatást végzőket. Az ún. türelmi zónákban (ahol nincs a közelben iskola, templom, más középület, védett intézmény), viszont lehetővé teszi, feltéve, ha a prostituált nagykorú, orvosi papírjai rendben vannak és csak felkínálkozik. Ez a törvény azonban betarthatatlanul felemásnak bizonyult: az önkormányzatoknak kellett volna kijelölni ezeket az övezeteket, utcákat, de ez csak egy-két helyen történt meg. Másrészt érvényben van az "ahol nem tilos, ott szabad" elve, így a prostituáltak maguk kerestek olyan területet, amely megfelel a jogszabályoknak. Jelenleg Budapesten a rákospalotai Felsőkert utca, a ferencvárosi Szabadkai út, a kőbányai Gyógyszergyári út valamint a budafoki Kamaraerdei út egyaránt türelmi zónának számít, ahol legálisan dolgozhatnak a prostituáltak, így ott a rendőrség sem zaklathatja őket, feltéve, hogy nagykorúak, az orvosi papírjaik rendben vannak és csak felkínálkoznak. Ez utóbbi kitétel arra vonatkozik, hogy azok a cselekmények, amelyek a prostitúcióhoz kapcsolódnak, továbbra is büntetendőek. Ilyen például az üzletszerű kéjelgés elősegítése (ebben a szobáztatás, a nyilvánosház, bordélyház fenntartása is) másnak erre való rábírása (közte minősített esetként a 18 éven aluliak beszervezését, a kerítést emeli ki a törvény). Sokak szerint a türelmi zónák kijelölése nem lehet megoldás, hiszen a prostituált maga is áldozat, és a törvénynek nem szabadna még ennyire sem elősegíteni e tevékenység legalizálását.
Piros lámpák alatt
Vigalmi negyed, bordélynegyed, piroslámpás negyed - ezek a kifejezések utalnak arra, amikor a prostituáltak tevékenysége ellenőrzött, kulturált formában helyet kap egy-egy város életében. Ezekben a városrészekben megtalálható minden, ami a "szexiparhoz" kapcsolódik: a nyilvánosházak mellett mulatók, szórakozóhelyek, live show-k, peep show-k, szexshopok stb. Ebben az elkülönített negyedben ez a tevékenység nem sérti a közszemérmet, ide azok látogatnak, akik ezt a világot keresik, a civilek érzékenységét nem zavarja a prostitúció jelenléte. Annyira, hogy nem egy helyen szó szerint a kirakatokban is közszemlére teszik a felkínált bájakat, és ezen az adott város "vigalmi negyedében", a testi kéjeknek ezen a sajátos piacán meg sem lepődik senki. Ilyen negyedeket a világ minden részén találhatunk: a távol-keleti Hongkongon, Thaiföldön vagy Tokióban éppúgy, mint a nyugat-európai nagyvárosokban. A párizsi Pigall, a londoni Soho, a hamburgi Sankt Pauli, a frankfurti Bahnhof Viertel egyre jobban vonzza a szexturizmust.
Szexuális munkások
Több fejlett polgári nyugati társadalomban a szexuális szolgáltatást nyújtó hölgyek üzleti alapon, regisztráltan, engedéllyel végezhetik a tevékenységüket, adózó, dolgozó állampolgároknak számítanak, egyéni vállalkozóként vagy rész- illetve főállású alkalmazottként, egyénileg vagy nyilvános házhoz csatlakozva, bordélyrendszerben vállalnak munkát. Helyénvaló itt ez a szó, hiszen ők valóban munkaként fogják fel a szolgáltatást, aminek semmi köze nincs a magánéletükhöz, érzéseikhez, saját intim kapcsolataikhoz. A szolgáltatás lényege, hogy a pácienst testi kielégüléshez juttassa, leggyakrabban nemi közösülés útján, de sokszor más módon is, például "kézimunkával" vagy fellációval. A tevékenységet hivatásszerűen űző örömlány megszabott keretek között végzi a munkát, megállapítva annak idejét, módját, helyét, a nem kívánt terhességtől és a nemi betegségtől való védekezés eszközét, stb. Törődik a saját biztonságával, például ragaszkodik a kondom használatához. A partner kiválasztásakor, az "üzlet" létrejöttekor ezeket a feltételeket le is szögezi, természetesen az ár meghatározása mellett. Bár a "Micsoda nő" nem nevezhető dokumentumfilmnek, de annyiból mindenképpen hiteles, hogy a szexből élő, az utcán kuncsaftokat szerző lányok többsége a maga módján szigorúan védi az intimitását: például noha az orális szex legtöbbször a szolgáltatáshoz tartozik, de a szájcsókot nem engedi meg, a szex mintegy a munka része, de a gyengédséget, a valódi női érzelmeket saját párjának tartja fenn.
A saroktól a luxuslakásig
Ahogyan a történelem évszázadai alatt megfigyelhettük, a "legősibb mesterség" űzői között jól érzékelhető társadalmi rangsor alakult ki. A legelegánsabb, legelőkelőbb körökben forgó görög hetérák, japán gésák, francia ágyasok mellett minden időben járták az utcákat, illetve megtalálhatók voltak a kikötői kocsmákban, sötét lebujokban az utcalányok. Ma a női prostitúciónak a következő típusait tartják számon: az utcai, országúti prostituáltak, a strichelők képezik a legalsóbb "lépcsőfokot". Ők a legkiszolgáltatottabbak, egyrészt a potenciális kuncsaftoknak, másrészt a hatóságok, a helyi lakosok zaklatásának is, ők végzik a legalantasabb körülmények között (autóban, szabadban, kapualjban, ágyra járva, stb.) a szolgáltatást. Az utcalányok vannak kitéve leginkább azoknak a jelenségeknek is, amelyek a prostitúció kriminalizálódásából fakadnak. Ezért a legtöbbjük (többnyire nem önszántából) stricit tart, aki a "védelme" fejében a jövedelme nagyobb részét elveszi. A (masszázs)szalonok, illetve ahol legálisan működtethető, a bordélyházak örömlányai jobb helyzetben vannak, mivel többnyire rendelkeznek bejelentett állással, egészségügyi ellátáshoz is eljutnak, de a keresetüknek ők is csak egy részét kapják meg, és a partnereket nem választhatják meg. A szállodai prostituáltak, a konzumnők jobban keresnek (már csak azért is, mert a "jobb" helyekhez illő ruháról, stb.-ről is gondoskodniuk kell), de többnyire őket is vállalkozásként "futtatja", szervezetten működteti valaki. A legelegánsabbak a call-girlök, akik legtöbbször önállóan dolgoznak, kuncsaftjaikat maguk válogatják meg, és nem annyira alkalmilag, hanem inkább havi járandóságként, apanázsként, adott esetben lakás-, kocsihasználat formájában kapják kitartójuktól a szolgáltatásaik honoráriumát. Ők azért is tartanak a luxus-kategóriába, mert, mondjuk az ókori hetérákhoz hasonlóan, többnyire iskolázott, több nyelven beszélő, "szalonképes" barátnőként is meg tudnak jelenni, társasági eseményre, külföldi utazásra is elkísérhetik a "munkaadójukat".
Munkaköri veszélyek
Az intenzív szexuális szolgáltatást, különösen a sűrű partnercsere miatt a legveszélyesebb munkakörök közé lehetne sorolni. Az utcai prostituáltak naponta több "fuvart" is teljesítenek, ami nagy fertőzésveszéllyel jár. Ha sikerül minden esetben ragaszkodniuk az óvszer használatához, az valamelyes biztonságot jelent a legveszélyesebb nemi úton terjedő betegségekkel, például a HIV-vírussal szemben, de a kockázatot teljesen nem lehet kiküszöbölni, hiszen adott esetben akár a bőrfelületen vagy a szájban is lehet olyan kis seb, amely észrevétlenül továbbadja a fertőzést. A kankó (tripper), a szifilisz, a klamídia, a herpeszvírus, a kandidiázis, trichomonázis hasonlóképpen a foglalkozással együtt járó kockázatok közé tartozik. A prostituáltak leginkább jellemző betegsége az elhanyagolt altesti fertőzések miatt kialakult méhnyak- illetve kismedence-gyulladás. A kezeletlen, vagy rosszul kezelt fertőzéseknek számos esetben később daganatos elváltozás lehet a következménye.
A veszélyek között sorolható fel természetesen a nem kívánt terhesség, az ennek következményeként többször elszenvedett abortusz is, amelyek szintén nagyon gyakoriak ebben a körben. Az pedig már az eddig leírtakból is nyilvánvaló, hogy egy prostituált szinte sosem érezheti magát teljes biztonságban: mindig ki van téve a munkaköréből adódó kriminalizálódás veszélyének, az őt futtató strici vagy alvilági szervezet erőszakos beavatkozásának, nem ritkán a "civilek" vagy éppen a hatóságok zaklatásának is.
Legjobban: