A kellemetlen meglepetés
Néha szinte azonnal megállít, amint az ember futni kezd, de az is lehet, hogy a tíz-tizenötödik kilométer után válik elviselhetetlenné. Éppúgy megkeserítheti az életet az iskolai tornatermekben, mint a profi edzőpályákon. A kenyai vak futó, Henry Wanyoike egy alkalommal csaknem feladta a félmaratont, mert kísérője, aki nélkül nem tudta volna végig futni a távot, a tizennyolcadik kilométer után szembesült a szúró fájdalommal. A profik ritkábban számolnak be róla, hogy emiatt kell feladniuk a versenyt, de náluk sem kizárt. A rendszeresen futók mintegy ötöde évente legalább egyszer érzékeli edzései során. Ritkábban síeléskor, sífutáskor, kerékpározáskor is találkozhatunk vele. Teli hassal, hidegben, lejtmenetben könnyebben kialakul, a rossz légzéstechnika is valószínűsíti.
Tranziens abdominális fájdalom: sportolás közben jelentkező, átmeneti hastáji tünet. Hirtelen jelentkezik a bordák alatt és a gyomor fölött, általában jobb oldalon, de éppúgy lehet a bal oldalon is, vagy kisugározhat nagyobb területre.
Jóllehet sokat tudunk róla, a pontos oka nem ismert, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy nem igen lehet, és nem igen szokták mesterségesen előidézni, amikor pedig kialakul, mire tüzetesebben megvizsgálhatnák, elmúlik.
Fáj a lépem!?
Több magyarázat is van, de egyik sem bizonyított. Gyanúba keveredett már a rekeszizom, a gyomor, a lép és a vastagbél is. Sokáig úgy gondolták, hogy a fizikai megterhelésre a lépből és a májból túl gyorsan mozgósítjuk az oxigénszállító vértartalékokat. A lép erei összehúzódnak, hogy a szerv hirtelen kiadhassa magából a szükséges térfogatot. Ezzel szemben ma már tudjuk, hogy a lépnek nincs ilyen feladata. Ma azt tartják, hogy a lép azért fáj, mert fokozódik benne a vérbőség, megduzzad, s emiatt feszíti az azt borító hashártyarészletet (Peritoneum) és a rögzítő szalagot (Ligamentum splenocolicum). Csakhogy azoknak is szúrhat az oldala, akiknek nincs lépe.
Rázkódás vagy oxigénhiány?
Mindenesetre belső szerveink nem szabadon "lógnak" a mellkasban és a hasüregben, hanem gondosan megtervezett kötőszövetes hártyák és szalagok révén vannak rögzítve, amelyek a tüdő alatt és a hasüreg fölött elhelyezkedő rekeszizommal is kapcsolódnak. A rekeszizom a tüdő passzív mozgását irányító izomlemez. Alulról némileg a lép, a máj, a gyomor és a belek többkilós terhe húzza. A futás ütemes lépéseikor ez a terhelés fokozódik, minden bizonnyal jobban, mint kerékpározáskor, amikor a test a nyergen nyugszik.
Ráadásul futáskor a rekeszizom minden kilégzéskor hirtelen felemelkedik, hogy a tüdőből kiszorítsa a levegőt, miközben a hasi szervek meg épp lefelé húznák. Ez a húzóerő volna a görcsös fájdalom oka? Ha ehhez még a megterhelés miatti viszonylagos oxigénhiány is hozzájárul, az valószínűsíti, hogy a rekeszizom görcsöt kaphat, és máris kialakult a fájdalom - vélik egyes szakemberek. A magyarázat ellenzői kétlik, hogy egy ilyen edzett izom csak úgy egyszerűen begörcsölne. A főként jobboldali fájdalom eközben a májra tereli a figyelmet, hiszen a hasüreg legnagyobb tömegű szerve. Vagy netán ez is a vérpangás miatt fáj? Mindez persze igaz lehet a belekre is, hogy a csökkent vérellátás miatt begörcsöl. Az is lehetséges, hogy a rázkódó belekben a gázbuborékok a rekesz alatti bélszakaszokba gyűlve feszítik a bélfalat.
"Ne beszélgess az órán, akkor elmúlik!" - hangzik ma is gyakran fegyelmezésképpen tornatanárok szájából. Az intés alapja, hogy feltételezhető; rossz légzéstechnika van a dolog hátterében. Márpedig a beszéd a sportolás szempontjából előnytelen légvételre késztet. Valóban megfigyelték, hogy a gyors, kapkodó légzés kedvez a fájdalom kialakulásának.
A gyomrot azért gyanúsították meg, mert gyakrabban alakul ki a szúrás, ha közvetlenül evés után, teli gyomorral kezd az ember futásba.
Neves orvosprofesszorok és sportorvosok a legkülönbözőbb magyarázatokat tartják valószínűbbnek, és könnyen lehet, hogy szinte mindegyikben van némi igazság. A jelenség megelőzésére vagy elmulasztására bevált módszerek szintén ezt valószínűsítik. Egy biztos, a szúró fájdalom a test túlerőltetésére figyelmeztet, amit érdemes komolyan venni.
A megoldás egyszerű!
Abba kell hagyni a futást! Vagy azt a testmozgást, ami épp a fájdalmat okozta. Egy-két perc múlva, mintha elfújták volna! A versenysportolókat ez nem vigasztalja. Azt lenne jó tudni, kit és mikor fenyegeti ez a kiszámíthatatlan fájdalom.
A 2005-ös ausztrál vizsgálatból, amikor egy futóverseny 848 résztvevőjét kérdezték ki a szúró fájdalommal kapcsolatban, kiderült, hogy a sportolók 46 százaléka érzi a fájdalmat a jobb oldalon, és a futók és gyaloglók 27 százaléka szembesült már a fájdalommal. Húsz éves kor alatt lényegesen gyakrabban fordul elő, és a nők esendőbbek, mint a férfiak. A bemelegítés nem befolyásolta a szúrást, ugyanúgy kialakult a verseny elején, mint későbbi szakaszaiban. A futás előtti 2-3 órás időszakban elfogyasztott étel nagyobb mennyisége viszont elősegítette a kellemetlenség kialakulását. A szúrástól szenvedők csaknem fele mondta, hogy akkor kezdődött, miután vizet vagy sportitalt kortyoltak a verseny közben. Mi tehát a teendő, hogy ne szúrjon az oldalunk?
Megelőzés és ellenszerek
A rendszeres testmozgás jó formában tart , az edzett, megfelelő hasizommal rendelkező embereknek sokkal ritkábban szúr az oldala. Mintha a szervezet a rendszeres testmozgás idején megtanulná, hogyan kell elosztani megterhelés idején a rendelkezésre álló vérmennyiséget. A szakszerű edzés segít elkerülni a kellemetlenséget.
Tervszerű tréninggel robbanékonyságot kívánó versenyszámoknál is ki lehet küszöbölni a fájdalom kialakulását. Ha viszont "nem hajt a tatár", a sportolást, testmozgás előtti egy órában zsírmentes, nagyrészt szénhidrátból álló, könnyen emészthető, nem puffasztó falatokat szabad csak bekapni. Ne igyunk szénsavasat! Hosszú táv futása közben muszáj enni és inni, de inkább sokszor keveset, mint néha sokat. A szoros öltözet nem javasolt.
Meg kell tanulni a nyugodt, lassú ritmusú hasi légzést. Segíthet, ha akkor fújjuk ki a levegőt, amikor a bal lábbal érünk a talajra. Illetve ki kell tapasztalni, hogy melyik oldalon szokott fájni, és melyik lábra érkezve kell kifújnunk a levegőt ahhoz, hogy ne jelentkezzen, vagy elmúljon a fájás. Feltehetőleg ez a ritmus kedvez leginkább a rekeszizom optimális terhelésének. Ha a kilégzés jó, a belégzés automatikus, arra már nem kell figyelni. Lejtmenetben a test enyhén dőljön előre.
Ha mégis elkap, és fáj...
Le kell állni, de legalábbis enyhíteni a terhelésen, egyesek szerint úgyis csak ez segít. Vegyünk mély levegőt , és erőteljesen fújjuk ki, figyeljük, hogy valóban a hasfal mozogjon, ne a mellkas. Közben enyhén hajoljunk előre! Ökölbe szorított kézzel óvatosan nyomkodjuk meg a fájdalmas környéket, kilégzéskor enyhíteni kell ezen a nyomáson, belégzéskor erősíteni.
Ha nem akarunk, vagy nem tudunk teljesen leállni, segíthet a légzésben a ritmusváltás, hogy a kilégzés azután pont ellentétes lábra érkezéskor történjék, mint addig. A ritmusváltáskor egyszeri alkalommal három lépésre húzzuk el a belégzést, majd utána két lépés ütemére kell kifújni a levegőt.
Mindenkivel előfordulhat, tehát nem ez a hiba, hanem, ha emiatt végleg feladjuk a rendszeres testmozgást.
Legjobban: