Daniele Zullino a Genfi Egyetem addiktológia professzora és az egyetemi klinikák addiktológiai szolgálatának vezetője. A 216 tudományos publikációt jegyző svájci kutató-főorvos a Házipatika.com-nak a függőséggel foglalkozó tudományág világtendenciáról nyilatkozott.
HáziPatika.com: Melyek a legfontosabb trendek az addiktológia világában, és milyen folyamatok zajlanak Európában?
Daniele Zullino: Két tendenciát minden bizonnyal megállapíthatunk. A fogyasztásnál távolodunk attól, hogy valaki csak egyetlen szert használjon, egyetlen dologtól váljon függővé. Nincsenek már alkoholfüggők, heroinfüggők, kokainfüggők. Mindez más termékekkel, sőt az internettel keveredik, alig-alig találunk például "tiszta heroinfüggőket". Ezzel párhuzamosan alakul át a kezelés is: már nem az alkoholt vagy a drogokat kutatjuk, hanem a függőséget mint jelenséget. Mindez a neurobiológia legújabb felfedezésein alapszik. Évtizedek óta tudjuk, hogy az agyban mi és hol játszódik le. Ma viszont már ismerjük a molekuláris mechanizmusokat is. Ez a jövőben ahhoz vezethet, hogy majdnem minden függőségre specifikus gyógyszereket fejleszthetünk ki.
HáziPatika.com: Terjed-e a függőség Európában?
D. Z.: Általános tendencia - a Lisszabonban lévő európai kábítószerügyi kutatóközpont adatai szerint -, hogy a alkoholos kóma , a balesetek, a veszélyes viselkedés, az agresszivitás.
HáziPatika.com: Hogy egy kicsit más területről vett példát említsünk, Magyarországon egyes vélemények szerint a modern antidepresszánsok , a korszerű gyógyszerek megjelenése miatt csökkent az öngyilkosságok száma az elmúlt évtizedekben. Hasonló eredményről lehet-e beszélni a függőség esetében?
D. Z.: Magyarországon régóta nagyon magas volt az öngyilkossági ráta. Az antidepresszánsok alkalmazása tényleg segíthet - ezt svéd kutatások kimutatták. Ugyanakkor a depresszió esetében sokszor van szó arról, hogy nem ismerik fel, és ezért nem kezelik megfelelően. Vagy ha diagnosztizálják, akkor esetleg a páciens nem kezelteti magát. Tehát ha felismerik és helyesen látják el, vagyis a gyógyszereket pszichoterápiával párosítják, akkor viszonylag egyszerű a helyzet. A függőséget nem lehet ilyen pofonegyszerűen kezelni. Ennél komplexebb, bonyolultabb jelenség. Tulajdonképpen egy döntéssorozatról van szó. Először arról kell döntenie valakinek, hogy fogyaszt-e egy adott szert. Ha igen, akkor a következő döntés arról szól, hogy milyen gyakran teszi ezt. Végül a harmadik fázisban, amikor már kialakul a függőség, akkor már nincs szó döntésről. Sőt végül a döntés ellen hat a szer.
HáziPatika.com: Hogyan lehet hatni ezekre a fázisokra?
D. Z.: Bár lehet hatni, de azért nehezebb itt a gyógyszerek kérdése, mert a függőség kialakulásának több fázisát kell figyelembe venni, és a gyógyszerek önmagukban nem elegendők a kezeléshez. A függőség egy automatizmus, egy szokás, egy "hiperszokás", amit nem lehet egyszerűen kikapcsolni, nem lehet elfelejteni. Csak versenyezni, konkurálni lehet vele. Tudnom kell, hogy valami mást kell megtanulnom: új gondolkodásmódot kell elsajátítanom, amíg aztán ez olyan erős nem lesz, hogy konkurálni tudjon a függőség emlékével. Tudnom, kell, hogy létezik alternatíva - ez a pszichoterápia feladata. Ezt természetesen bizonyos szerek segíthetik, amelyek egy másik automatizmust gyorsítanak fel. Ez magyarázza, hogy miért hatékony egy difenilheptán-származék a kezelésben. Ez nemcsak egy helyettesítő anyag - hanem egy új tanrenddel párosul: Mit kell tennem? - vagyis kombinálva hat a pszichoterápiával együtt, megerősítve az újonnan tanultakat.
HáziPatika.com: Mennyire sikeres az efféle terápia?
D. Z.: A legfőbb probléma, hogy mit tekintünk sikernek. Sőt már ott elkezdődnek a nehézségek, hogy mit tekintünk problémának! Aki függővé vált, az ugyanis nem tekinti feltétlenül problémának ezt. Ám az agresszív cselekedetek miatt például a környezet reakciója természetesen más lehet. Általában akkor probléma a függőség, ha megnehezíti vagy megakadályozza bizonyos életcélok elérését. Például ha túl sok alkoholt iszom, akkor nem leszek olyan jó futballista.
HáziPatika.com: És mikor hatékony a kezelés?
D. Z.: Egy kezelés akkor hatékony, ha sikerül először is tisztázni a célt. Milyen állapotba akar eljutni az adott személy? Milyen céljai vannak? Ha ezt sikerül megbeszélni, akkor viszont az a kérdés, hogy milyen úton jussunk el oda. A probléma az, hogy a páciensek egyáltalán nem tudják, hogy létezik "a jó élet". Nem tudják, hogy ilyen életük is lehetne. Ugyanis ezt a függőségi karrierjük megakadályozza. Minden jó függőségi terápia kezdete, hogy tisztázzuk, milyen állapotban akarnak lenni, hogy amikor vége van a terápiának, és akkor ezt nevezzük majd sikernek.
HáziPatika.com: És ha más utat kell választani?
D. Z.: Az is lehet pozitív jel. Az, hogy valaki változtat, az azt jelenti, hogy gondolkodik a megoldáson.
HáziPatika.com: És mi a cél? Azaz: mi a gyógyulás?
D. Z.: Régen a teljes absztinenciát tartották annak, manapság már a fogyasztás csökkenése is eredménynek tekinthető. Valójában viszont úgy gondolom, hogy a valódi cél: a jó élet.
HáziPatika.com: Mit jelent ez a gyakorlatban?
D. Z.: Mi lehet a jó élet? Ez nagyon különböző, de lehet fejleszteni. Én sem ugyanazt a célt tűztem ki magam elé 15 vagy 25 évesen, mint ma. Fel kell tenni a kérdést a páciensnek, hogy tényleg jó-e az az élet, amit kínálunk. Ha nem tudunk jobbat nyújtani a jelenleginél, akkor hiába erőlködünk. Ezért nem teszi le a cigarettát például sok dohányos: ez nem az az élet, amit akarnak. S mikor tartom sikeresnek a terápiát? Ha a pácienssel korábban, a terápia elején megbeszélt állapotot, célokat elérjük. Különben örökké dolgozhatunk a problémán, és sosem jutunk ki a zsákutcából.
HáziPatika.com: Ön klinikai kísérletekkel, pszichoterápiával, gyógyszerekkel is foglalkozik. De Budapesten filozófiai kérdésekről tartott egy előadást. Mindez hogyan függ egymással össze?
D. Z.: A pszichoterápia az új lehetőségek megnyitásáról szól. A függőség beszűkíti az életlehetőségeket. Aki függő, az úgy viselkedik, mint egy függő. A pszichoterápia nyitás az új felé. Ez azonban csak az egyes embereknek szól. A filozófia viszont sokaknak.
