Macskafajták, melyek sokat beszélnek

A macskák a kommunikációjuk legnagyobb részét "nonverbális" módon végzik: testhelyzetekkel, faroktartással és hasonlókkal jeleznek - de persze néha nyávognak is. Sőt vannak fajták, amelyek kifejezetten sokat nyávognak.

Orientális

Az orientális cicák például kifejezetten hangosak - sokat nyávognak és dorombolnak, és akkor érzik igazán jól magukat, ha mindig "van kihez szólniuk". Éppen ezért nyűgösek lesznek, ha sokat vannak egyedül, és persze ilyenkor hangot is adnak a nemtetszésüknek.

orientális
Orientális

Tonkinéz

A tonkinézek szintén igen beszédesek, csak mondják, és mondják, és dorombolni is traktorhangon szoktak. A gazdit mindig számos hangeffekt kíséretében üdvözlik, és bármi érdekes is történik a környezetükben, szinte biztos, hogy nem hagyják kommentár nélkül.

tonkinez
Tonkinéz

Szingapúri

A szingapúri hivatalosan a világ legkisebb macskafajtája , még a legnagyobb felnőtt példányok sem lesznek 2 kilónál nagyobb súlyúak. A kis testhez viszont nagy hang társul. A szingapúri imádja hallani a saját nyávogását, ezért nem is spórol vele, főleg, amikor figyelemre vágyik a gazdájától. Ilyenkor addig magyaráz, míg meg nem kapja, amit épp szeretne, legyen szó akár ételről, akár simogatásról.

szingapúri
Szingapúri

Maine coon

A szingapúrival ellentétben a Maine Coon kifejezetten nagy testű fajta, viszont beszédesség tekintetében nagyon is sok a közös vonásuk. A gyengéd óriásként is ismert macska a külsejével ellentétben aranyos cérnahangon nyávog, néha szinte csiripel. Akár hosszas beszélgetéseket is le lehet vele folytatni, mert nem unja meg a saját hangját.

mainecoon
Maine coon

Burmai

A burmai macskák szintén a "be nem áll a szája"-típusba tartoznak, és nemcsak beszélgetni szeretnek, hanem a gazdin lógni is. Egy burmai, ha figyelemre vágyik, addig kerepel és nyávog, míg meg nem kapja, és nagyon szereti a figyelmet. A nyávogás mellett néha gügyögő, nyafogó hangokat is kiad, ami ellenállhatatlanul aranyossá teszi.

burmai
Burmai

Sziámi

A "világ legnagyszájúbb macskája" címét valószínűleg egy sziámi kapná. Néha már-már idegesítően sokat nyávognak fejhangon, olyan hangszínben, amely néha egy emberi csecsemő sírására emlékeztet. Ha szeretne valamit, akkor annak hangot is ad, és addig nem is csendesedik, míg meg nem kapja.

sziámi
Sziámi

A török angóra cica átlagos élettartama 12-18 év, amellyel a hosszú életű fajok közé számít. Mely macskafajták élnek a legtovább? Kattintson!

Török angóra

A török angóra fajta sajátossága hatalmas, mandulavágású szemei mellett, hogy imád beszélgetni a gazdájával, és ha valaminek örül vagy valakit szeret, akkor annak sosem mulaszt el hangot adni. Nagyon szereti az embereket, ha vendégek jönnek a házhoz, azokat is hangosan és örömmel üdvözli, amivel általában azonnal mindenkit le is vesz a lábáról.

török angóra
Török angóra

Forrás: vetstreet.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!