Budapestre jön a világ legjobb macskája – Különleges kiállítás lesz a hétvégén

Tíz év után újra macska világkiállítást rendeznek Budapesten szombaton és vasárnap az Angyalföldi Sportközpontban.

Az eseményen huszonkét ország képviselteti magát és több mint huszonöt macskafajtát ismerhet meg a közönség – közölték a szervezők. A rendezvény fő témája, hogy bemutassa a különbséget szaporítók és tenyésztők között, valamint hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartásra. A programok között versenyek, előadások és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket. A standoknál az érdeklődők a különböző macskafajtákról tájékozódhatnak, a fajtamentő egyesületek pedig hasznos tudnivalókkal látják majd el a látogatókat.

Tóth Péter, az esemény főszervezője elmondta, hogy Budapesten is bemutatják azt az Oroszországból érkező ragdoll cicát, amely a best cat verseny jelenlegi első helyezettje, vagyis az idei macskakiállításokon a legtöbb pontot szerezte. Benevezték francia tulajdonosai a pontverseny második helyezettjét, egy kanadai szfinxet is, így igazán különleges lesz a világkiállítás. Kiemelte, a különleges fajták között láthat a közönség többek között toyger és tonkinéz macskákat, a kopasz fajták közül a kanadai mellett doni szfinxet is.

A legnépszerűbb macskafajtákat is bemutatják

Meg lehet tekinti a világ legkisebb fajtájaként ismert szingapúri macskát, de érkezik a versenyre burmai szent templommacska és számos erdei – például norvég és szibériai – macskafajta is. A törpe macskafajták közül látható lesz a világkiállításon a munchkin vagy más néven tacskómacska. Mindezek mellett az úgynevezett rex, vagyis göndör szőrű fajták közül a Cornish rex, a Devon rex és a Selkirk rex macskákat, valamint az elfogadás alatt álló transzilván fajtát is bemutatják a közönségnek. A ritka és kevésbé ismert fajták mellett a népszerű cicák – így a Maine Coon, a bengáli és a brit rövidszőrű – is szép számban jelen lesznek Budapesten.

Tóth Péter megjegyezte, hogy a világkiállítás a második legrangosabb esemény a macskás világban, ezt csak a macskaolimpia előzi meg. Ilyet a tervek szerint 2027-ben rendezhetnek először Magyarországon.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Folytatódik a felhőtlen, csapadékmentes idő, legfeljebb hajnalra érkezhet a nyugati határra kevés fátyolfelhő. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17, hajnalra általában 3 és 9 fok közé hűl le a levegő, ennél hidegebb helyenként a Dunától keletre lehet, a szeles észak-dunántúli tájakon ugyanakkor enyhébb idő várható. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!