Kiderült, felismerik-e a macskák a nevüket – A szakértők álláspontja egyértelmű

A macskák többet értenek belőlünk, mint hinnénk: akár a nevüket és a gazdi hangját is képesek felismerni.

Sok macskatartó tapasztalta már, hogy kedvence mintha pontosan tudná, mikor szólnak hozzá – még akkor is, ha látszólag tudomást sem vesz róla. De vajon valóban felismerik a macskák a saját nevüket, vagy csak a hangunkra reagálnak? A kérdésnek a PetMD járt utána etológus szakértők segítségével.

egy kölyökmacska néz ki érdeklődve az ajtófélfa mögül
Fotó: Getty Images

Felismerik a macskák a nevüket?

Nos, a macskák nemcsak képesek megtanulni és felismerni a nevüket, de azt más háziállatok nevétől is meg tudják különböztetni. Mindez elsősorban asszociációknak köszönhető: a cicák idővel összekapcsolják a nevüket olyan pozitív élményekkel, mint az etetés, a jutalomfalat, a játék vagy a figyelem. Vagyis amikor egy macska meghallja a nevét, nem feltétlenül magát a szót érti, hanem azt tanulja meg, hogy az adott hangsor számára fontos dolgokat jelezhet.

Érdemes hozzátenni, hogy a macskák rendkívül érzékeny hallással rendelkeznek. Füleik közel 180 fokban képesek elfordulni, ráadásul egymástól függetlenül is mozognak, így nagyon pontosan érzékelik a hangokat és azok irányát. Ennek köszönhetően nemcsak a nevükre reagálhatnak, hanem számos más szót és hangmintát is felismerhetnek. Sok gazdi megfigyelte már például, hogy a macska azonnal előkerül, amikor elhangzik a vacsora, a jutalomfalat vagy akár az aludni szó. A szakértők szerint ez szintén tanulási folyamat eredménye. Ha egy adott szót rendszeresen ugyanaz az esemény követ, a macska idővel összekapcsolja a kettőt.

A hangunkat is megjegyzik

A cicák nemcsak szavakat, hanem emberi hangokat is képesek felismerni. Kutatások szerint a macskák meg tudják különböztetni gazdájuk hangját idegenekétől, és általában sokkal élénkebben reagálnak az ismerős személyekre. Egy 2013-ban bemutatott japán kísérlet során a kutatók különböző emberek hangját játszották le macskáknak, köztük a gazdájukét is. Az állatok látványosan nagyobb figyelmet fordítottak az ismerős hangra: a fejüket és a tekintetüket gyakrabban fordították abba az irányba, míg az idegen hangokat idővel figyelmen kívül hagyták.

Emellett a macskák arra is érzékenyek, milyen hangnemben beszélünk hozzájuk. Egy kedves, magasabb hangfekvésű megszólítás gyakran pozitív reakciót vált ki, különösen akkor, ha kellemes élmény társul hozzá. Ugyanakkor ugyanaz a hang negatív érzéseket is kiválthat, ha a cica számára kellemetlen helyzeteket jelez. Ha például valaki mindig ugyanazzal a hangsúllyal hívja a macskát fürdetés vagy szállítóbox elővétele előtt, az állat idővel ezt is megtanulhatja. Éppen ezért a szakértők azt javasolják, hogy a macska nevét lehetőleg pozitív helyzetekben használjuk.

Miért ignorálják mégis a gazdit?

A legtöbb gazdi számára ismerős jelenet: a macska egyértelműen hallja a nevét, mégsem reagál. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem ismeri fel. A macskák természetüknél fogva önállóbbak, mint például a kutyák. Sokkal szelektívebben döntenek arról, mikor éri meg reagálniuk valamire. Előfordulhat, hogy éppen más dolog foglalkoztatja őket és köti le a figyelmüket, esetleg álmosak, vagy egyszerűen csak nincs kedvük odamenni a gazdihoz. A szakértők szerint már az is annak jele lehet, hogy kedvencünk felismeri a nevét, ha meghallva azt megmozdítja a fülét, felénk fordítja a fejét vagy röviden ránk pillant.

Kapcsolódó cikk

Miért alszik a macska a gazdi fejénél? Négyféle oka lehet
macska viselkedése
Miért alszik a macska a gazdi fejénél? Négyféle oka lehet

Így taníthatjuk meg a nevét

A macskák neve könnyebben rögzül, ha következetesen pozitív élményekhez kapcsoljuk azt. Érdemes például kimondani a nevét közvetlenül etetés, játék vagy simogatás előtt. A jutalmazásos tréning és a klikkeres tanítás szintén hatékony lehet, különösen többmacskás háztartásban. A módszer lényege, hogy amikor a macska a neve hallatán ránk néz vagy felénk fordul, azonnal jutalmat kap. Így fokozatosan megtanulja, hogy a neve figyelmet és kellemes dolgokat jelent.

Ha egy macska már stabilan reagál a nevére, könnyebben tanítható más dolgokra is. A szakértők szerint a cicák képesek egyszerű trükkök és rutinok elsajátítására, különösen akkor, ha pozitív megerősítést kapnak. Megtaníthatók például arra, hogy odajöjjenek hívásra, egy kijelölt helyen maradjanak, vagy akár játékos feladatokat hajtsanak végre, mint a pacsiadás. Bár a macskákat gyakran tartják távolságtartónak, valójában rendkívül intelligens állatok, amelyek sokkal többet érzékelnek és értenek a környezetükből, mint azt sokan gondolnák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!