Tömegével dobják az utcára a háziállatokat

Csaknem négyszeres a menhelyek telítettsége, a válság miatt azonban várhatóan még többen dobják majd utcára a háziállataikat a következő hónapokban.

A menhelyek számára is komoly csapást jelent az energiakrízis: ahogy korábban mi is megírtuk, a megugró energiaköltségek, valamint az állateledelek és gyógyszerek emelkedő árai az ellehetetlenülés szélére sodornak számos állatotthont Magyarországon. A Népszava cikke szerint az elmúlt hónapokban sokkal több ember dobta utcára a háziállatát a válság miatt, ami tovább fokozta a nyomást a menhelyeken.

Nagy bajban az állatmenhelyek

Az anyagi nehézségek miatt egyre többen vannak olyanok, akik már nem tudják a kedvtelésből tartott állataikat ellátni, ez pedig a következő hónapok során várhatóan csak fokozódni fog. Illés-Tóth Anna, a Magyar Állatvédők Országos Szervezetének elnöke szerint a menhelyek telítettsége már 400 százalékos, és az utcán lévő kutyák és macskák száma is jelentősen megnőhetett.

állatmenhely, kóbor állat
A menhelyekre is egyre több állat kerül. Fotó: Getty Images

Közel négyszeresére emelkedett a segélykéréssel hozzájuk fordulók száma is az Új Esély Állatvédő És Állatmentő Alapítvány elnöke, Domonkos Tamás szerint. Mint mondta, az elmúlt hetekben nagyon sokan keresték meg őket azzal, hogy anyagi okok miatt nem tudják a kutyájukat tovább tartani. Ezzel párhuzamosan ráadásul az örökbefogadási kedv is csökken, a bizonytalan helyzetben ugyanis kevesebben mernek felelősséget vállalni egy négylábú eltartásáért. Az állatvédők szerint ráadásul sokan a kötelező oltás és chip költségét sem akarják megfizetni a menhelynek, amikor egy kutyát örökbe fogadnának.

A közelmúltban mi is felkerestünk néhány állatmenhelyet, ahol elmondták: a koronavírus-pandémia sem hozott számukra a mostanihoz mérhető nehézségeket. Nemcsak a rezsiárakért és az üzemanyagért kell a korábbinál sokkal többet fizetni, de sok más termékhez hasonlóan az állateledelek és gyógyszerek ára is megugrott az utóbbi hónapokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!