Ne aludjunk egy ágyban a kutyánkkal

A kutyatartók közül sokan annyira szeretik kedvenceiket, hogy még az ágyukba is bejárást engednek nekik. Csakhogy ez nem feltétlenül jó ötlet: akár az egészségükre is negatívan hathat.

A kutyák megzavarhatják alvási ciklusunkat

Ha kicsit jobban átgondoljuk, nem is olyan meglepő, hogy a kutyával alvás megnehezítheti a pihenésünket. Egy kutyával egész más együtt aludni, mint egy emberrel. A Mayo Clinic kutatása szerint a kutyával alvás drasztikusan ronthat alvásunk minőségén még akkor is, ha úgy érezzük, hogy az állat jelenléte semmiben sem zavar vagy korlátoz minket. Ha sokszor érezzük magunkat fáradtnak ébredéskor vagy napközben, és kedvencünknek bérelt helye van mellettünk az ágyban, akkor érdemes lehet változtatni. Ha mindenképpen ragaszkodunk az eb társaságához, akkor alakítsunk ki neki egy fekhelyet a sajátunk mellett a földön.

Az állattartás így hat az egészségünkre A háziállatok sokunk mindennapjait teszik boldogabbá: egyesek a lakásukat is megosztják velük, sőt az ágyukra is felengedik a négylábú kedvenceket. Hogyan hat mindez az egészségünkre? Kattintson !

Rossz hatással lehetnek az egészségünkre

Bár kutatások szerint a kutyatartóknak általában erősebb az immunrendszere, ha a kedvenc velük is alszik, a közös szendergésnek éppen ellenkező hatása is lehet. Ha velünk alszik a kutya, akkor a bolhái például sokkal könnyebben kerülnek át a bőrünkre vagy a hajunkra, nem is beszélve például a kullancsokról. Ha nem veszünk észre egy kullancsot a kutyában, akkor később ránk is áttelepedhet, és akár Lyme-kórral is megfertőzhet.

Nem jó ötlet felengedni a kutyát az ágyunkra
Nem jó ötlet felengedni a kutyát az ágyunkra

Dominanciás problémák léphetnek fel

A kutyák számára nagyon fontos, hogy bizonyos szabályokat betartassunk velük, mert csak így alakulhat ki harmonikus kutya-gazdi viszony. Ha megengedjük az állatnak, hogy bármikor felugorjon az ágyra, amikor kedve van hozzá és velünk is aludjon, akkor azt az érzést keltjük bennük, hogy bármit megtehetnek. Éppen ezért egyéb dolgokban is kevésbé fognak ránk hallgatni, nehezebb lesz irányítani, nevelni őket. Ha engedély nélkül az ágyra ugranak, egy hangosabb "nem" kíséretében finoman tessékeljük le őket. Meg kell szokniuk, hogy bizonyos helyekre, például az ágyra csak akkor mehetnek, ha a gazdától engedélyt kaptak rá.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de délutántól, késő délutántól kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródhatnak az északkeleti harmad fölé. Csapadék nem valószínű. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután általában 15 és 20, késő este 7 és 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!