Bámulatos, mire képes a kutyák agya

A kutyák agya eltérő módon dolgozza fel a saját fajtársaiktól és az emberektől származó hangokat, illetve a hangok érzelmi töltésére is reagál - derült ki az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport legújabb kutatásából, amely során a kutatók EEG segítségével vizsgálták a kutyák agyi folyamatait.

Kutyák agyi folyamatait vizsgálták nem-invazív EEG-vel, amely az akusztikai feldolgozást térképezte fel. Ezzel a világon először sikerült különbséget kimutatni az emberi és a kutyahangokra adott agyi válaszok között. „Különféle emberi és kutyahangokat játszottunk le mozdulatlanul fekvő, éber kutyáknak, miközben nem-invazív EEG segítségével rögzítettük az agyi folyamataikat” – ismertette Bálint Anna, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársa.

Elképesztően gyorsan eldöntik, embert vagy kutyát hallanak-e. Fotó: Getty Images

17 kutyát vizsgáltak

A vizsgálatban 17 kutya vett részt, akiket a kutatók játékos helyzetben, kizárólag pozitív visszajelzésekkel (jutalomfalat, dicséret) ösztönöztek. A vizsgálat során elektródákat illesztettek a kutyák fejének meghatározott pontjaira, és különféle érzelmi töltettel bíró, nem-verbális emberi és kutyahangokat játszottak le nekik. Emberi hangok esetében a nevetéstől (pozitív) az ásításon át a köhögésig (semleges) terjedt a skála, míg a kutyák esetében játékos vakkantások (pozitív) valamint lihegések, morrantások (semleges) szerepeltek a lejátszott hangok között.

Elképesztően gyorsan eldöntik, embert vagy kutyát hallanak-e

„A felvett EEG-jel elemzése azt mutatta, hogy a kutyaagy eltérően dolgozza fel a két fajtól származó hangokat. Ezt most sikerült először ilyen formában kimutatni kutyák esetében” – magyarázta Eleőd Huba, az Etológia Tanszék doktorandusza. A kutató hozzátette azt is, hogy ez a hatás már nagyon hamar, 250 milliszekundumnál jelentkezett. Ez alapján elmondható, hogy a kutyák agyi szinten már egy negyed másodperccel a hang kezdetét követően elkezdik felismerni a faji hovatartozást.

„Egy másik fontos eredményünk, hogy különbséget találtunk a pozitív és a semleges hangokra adott agyi válaszok között annak függvényében, hogy milyen fajtól származott a hang” – tette hozzá Gácsi Márta, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársa, aki egyben a kutatás vezetője is. Mint mondta, sikerült tehát azt is kimutatni, hogy a kutyák agyi feldolgozása reagál a hallott hangok érzelmi töltetére is.
A kutyák képesek a gazdájukat kizárólag a hangjuk alapján is felismerni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!