Vigyázz, ezek a kerti növények mérgezőek a kutyákra – a tulipán és a muskátli is tiltólistás

Ha van kutyád, akkor pontosan tudod, milyen kíváncsi és torkos tud lenni négylábú barátod. Nagyon fontos tehát, hogy a kertben való futkározások és a séták alkalmával odafigyelj, hogy ne rágcsáljon meg valamilyen mérgező növényt.

„A jó idő beköszöntével sokan kezdenek kertészkedni vagy balkonokba virágot ültetni, nem is sejtve, hogy egy-egy csodaszép növény akár mérgező is lehet” – figyelmeztetett egyik Facebook-posztjában a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). A hatóság bejegyzése elsősorban a gyerekekre veszélyt jelentő növényekre fókuszált, azonban nemcsak a kicsik hajlamosak minden eléjük kerülő dolgot megkóstolni és megrágcsálni, hanem a kutyák is. Az alábbiakban tehát bemutatjuk, milyen kerti virágok okozhatnak súlyos mérgezést a házi kedvencednek, illetve melyik tünetek jelezhetik a bajt.

Kutyára mérgező kerti növények

Hét olyan növényt mutatunk, amelyeket szépségük és/vagy illatuk miatt talán te is előszeretettel ültetnél a kertedbe – illetve talán a környezetedben is gyakran látod ezeket –, a kutyádra viszont komoly veszélyt jelentenek. A részletekért lapozd végig alábbi galériánkat!

A növények okozta mérgezés tünetei

Ahogy az a DogX cikkében is olvasható, a mérgezéses tünetek a lenyelt növény fajtájától függően eltérőek lehetnek, de a leggyakrabban az alábbi panaszok utalhatnak a bajra:

  • a megszokottnál gyorsabb vagy lassabb szívverés;
  • ájulás;
  • bágyadtság;
  • bőrpír, bőrirritáció;
  • csökkent energiaszint;
  • étvágytalanság;
  • görcsroham;
  • fakó íny;
  • fokozott vizelés;
  • folyamatos ivás;
  • hányás;
  • hasmenés;
  • kiütések;
  • légzési nehézség;
  • nyáladzás;
  • remegés, rángatózás;
  • sebek, fekélyek a szájban;
  • szívproblémák;
  • vérnyomás-ingadozás.

A mérgezés akár végzetes is lehet, ezért ha azt látod, hogy kutyád evett egy számára ártalmas növényből, vagy a fenti tüneteket produkálja, azonnal vidd állatorvoshoz!

Kiemelt képünk forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, csupán néhol - főként Szabolcs térségében - maradhat szakadozottabb, vékonyabb a felhőtakaró. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra