Jó hírek érkeztek a hazai fehér gólyákról

Mintegy tíz százalékkal növekedett a fehér gólyák száma Magyarországon egy tavaly végzett felmérés szerint.

Az 1970-es évektől évtizedeken keresztül 4 800 és 5 500 között ingadozott a költőállomány az ötévente szervezett felmérések adatai alapján. A 2019-es országos felmérés azonban némiképp váratlanul csak négyezer költőpárt mutatott ki – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdai közleményében. Éppen ezért örömteli, hogy a tavalyi felmérés alapján ma 4550 párra becsülhető a teljes hazai állomány.

fehér gólya, gólyafészek
Fehér gólya a Zala megyei Zalakomáron 2023. március 18-án. Fotó: MTI/Varga György

A nagyközöség számára is nyitott TermészetLesen program részeként tavaly az ország jelentős részén zajlott adatgyűjtés a fehérgólya-fészkekről. Az adatgyűjtést az MME Turdus nevű applikáció Gólyales alkalmazása is nagyban segítette. Az MME online adatbázisába feltöltött adatok több mint ezerkétszáz település mintegy négyezer fészkelőhelyéről tudósították a szakembereket.

A vizsgált fészkelőhelyek közül 2019 fészek volt lakott. Ebből 1690 sikeresen repített fiókákat vagy fiókát, 334 pár sikertelen volt, 85-nek nem ismert a költési eredménye, 33 fészket pedig magányos gólya foglalt el. A sikeres párok összesen 5007 fiókát neveltek fel, így az átlagos fiókaszám az összes párra számolva 2,46, a sikeres párokra számítva 2,96 volt. Ez a szám nem rekordmagas, de a sokéves átlagnál jobbnak számít.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.