A tyúkok is dorombolnak, és nem is ez a legmeglepőbb tény róluk

Rengeteg a tévhit ezekről a szárnyasokról, pedig számos kutatás szerint figyelemre méltó képességeik is vannak.

Érdekes írást közölt a World Animal Protection a tyúkok különleges tulajdonságairól, és más tudományosan igazolt adottságáról. 

1.      A tyúkok dorombolnak, mint a macskák

Amikor egy tyúk boldog, és biztonságban érzi magát, becsukja a szemét és halk, doromboláshoz hasonló hangokat ad ki.

2.      A tyúkok felismerik az őket gondozó embert

Furcsa, de bizonyított, hogy nem csak a tyúkudvarban velük együtt élő más tyúkokat, de az embereket is felismerik. Még az általuk felismert arcokkal kapcsolatos pozitív vagy negatív élményekre is emlékeznek, és ezt az információt tovább is adják egymás között. Egy tanulmány szerint különbséget tudnak tenni az ismerősök és idegenek között is.

3.      Felejtsük el a „tyúkeszű” kifejezést!

Több kutatás szerint a tyúkok kifejezetten ügyesek a problémamegoldásban és a tárgyfelismerésben. A csirkék úgy tudnak akár rejtvényeket is megoldani, hogy csőrükkel megpiszkálják a darabokat, így az emberi segítőik tudják, melyiket választották. Ha egy tárgyat eltávolítanak a kísérlet során, az állatok felismerik a hiányát.

4.      Nem csak, hogy nem buták, de gyorsan is tanulnak

Okosabbak lehetnek a tyúkok egy kis elme edzéssel? A válasz: igen. Különböző labirintus teszteket végeztek velük, amely során tesztelték a térbeli memóriájukat. A környezetük információit észlelték és felhasználták a labirintusban történő táplálékkeresés során. Azt is megfigyelték, hogy az életkor előrehaladtával teljesítményük javult, mivel a térbeli információgyűjtés és a végrehajtás hatékonysága is nőtt.

5.      Csirke algoritmus?

Nem, nem torzítás, a tyúkoknak vannak matematikai képességei, sőt egyértelműen tudnak balról jobbra számolni. Természetesen nem állítható, hogy a matek érettségin jól teljesítenének, de alapvető számolási készségük bizonyított.

A tyúkudvarban általában rend és nyugalom honol. Fotó: Getty Images

6.      Összetett álmaik vannak

A kutyákhoz és macskákhoz hasonlóan, akik úgy viselkednek, mintha üldöznének valamit alvás közben, a tyúkoknak is nagyon élénk álmaik vannak. Ugyanis gyors szemmozgásos (REM) alvást tapasztaltak náluk, azt azonban a kutatók még nem tudják, hogy miről álmodhatnak.

7.      A tyúkoknak érzelmeik és érzéseik vannak

Az empátia az egyik legérdekesebb dolog a csirkékben. Ha egy társukat bántották, stresszes vagy boldog, más tyúkok nem csak megértik, hanem meg is osztják ezeket az érzéseket.

8.      Rend a lelke mindennek. Ülésrend helyett csípésrend.

Az úgynevezett „csípésrend” már az emberi pszichológiában is használt fogalom. A tyúkudvarban általában rend és nyugalom honol, nem kapnak össze a táplálékon. Ám ha valamelyikük a rangsorban elfoglalt helyénél korábban, nagyobb önbizalommal megy az etetőhöz, annak odacsípnek. Egészen egy új tyúk érkezéséig - ekkor kirobban a harc (agresszió), amikor is újra kialakítják a rangsort. Ezt hívják csípésrendnek. Ezek rendkívül összetett társadalmi struktúráknak felelnek meg, és a falka tagjai pontosan tudják, hova illeszkednek a rendszerben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!