Szinte csoda, de túlélte a hattyú a vonatgázolást

Átment a H6-os HÉV egy hattyún, a madár azonban csodával határos módon túlélte a balesetet.

Az esetről a dunaharaszti Tollas Barát Madármentés civil szervezet számolt be a Facebookon csütörtökön. Mint a posztban írják, a hattyú a Dunaharasztit Szigetszentmiklóssal összekötő HÉV-vonalon szállt le a sínekere, az egyik érkező szerelvény pedig átment rajta. Az állatot a forgalmi ügyeleten szolgálatot teljesítő alkalmazottak találták meg, majd a csepeli Agenor Civil Állatvédő Egyesület segítségével jutott el a Tollas Barát Madármentéshez.

„Mikor megnéztem, sétált szépen, akkor meg is lepődtem, hogy ez hogy lehet” – fogalmaz a bejegyzés szerzője. A beszámolóhoz mellékelt fotókon ugyanakkor látható, mekkora szerencséje volt a hattyúnak. A keréknyomok alapján vonat a szárnya végén robogott végig. Ha csak öt centiméterrel beljebb kapja el a szárnyát, a madár valószínűleg soha többé nem repülhetne. De az élete is mindössze húsz centiméteren múlt.

„Hát most őszintén - létezik ennél mázlisabb madár a földön?” – hangzik el a történtek hallatán kétségkívül jogosnak ható kérdés. Meglehet, a jövőben ő lesz a madármentő szervezet kabalaállata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.