Így lehet vigyázni a széncinegékre

A postaládákban is fészkelő széncinegék védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) minden évben érkeznek bejelentések postaládában fészkelő széncinegékről. A jelenség országosan gyakorinak mondható és idén először márciusban lehet rá számítani, de a nyár második feléig fordulhat elő.

A madarak beköltözése billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtővel, valamint a környékre kihelyezett, megfelelő minőségű B-típusú mesterséges odúkkal előzhető meg. Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat. Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára fel kell szerelni egy alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, valamint érdemes kifüggeszteni egy tájékoztatót is a postás számára - emelik ki a közleményben.    

széncinege
Gyakran fészkelik be magukat a postaládákba. Fotó: Getty Images

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. A klasszikus rovartáplálék mellett meglepően nagy zsákmányfajokat, például törpedenevéreket és énekesmadarakat, elhullott nagyvadak tetemeit, valamint nagyobb ragadozómadár által elejtett pockokat is fogyaszt.    

Évente több fészekaljat is nevelhet, az utolsót akár késő ősszel is, ezért más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe is szívesen beköltözik. Erre a legjellemzőbb példa a postaláda, de találtak már fészket kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben és utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is.    

Ennek hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt.    

A Magyarországon elterjedt, hagyományos levélszekrények a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthetők. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek - áll a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!