Nutriák leptek el egy tatai parkolót

Eredetileg Dél-Amerikában őshonos nutriák, azaz hódpatkányok költöztek egy tatai parkoló közelébe. A helyiek között népszerűvé váltak, sokan próbálják simogatni őket, de haraphatnak is.

Nutriák, azaz hódpatkányok jelentek meg az egyik tatai hipermarket parkolójában, miután beköltöztek egy közeli víztározóba - számolt be róla az RTL Híradó. Úgy tudják, ezek a példányok nagyjából egy évvel ezelőtt jelentek meg a parkolóban.

Az eredetileg Dél-Amerikában őshonos állatok láthatóan megszokták az emberek közelségét, sokan fényképezik és etetik őket. 

nutria hódpatkány
Aranyosak, de jobb, ha nem megyünk a közelükbe. Fotó: Getty Images

Vannak, akik simogatással is próbálkoznak, de Hanga Zoltán, a Fővárosi Állatkert szóvivője szerint azonban haraphatnak. "Senkihez sem fognak odamenni azért, hogy mindenáron megharapják, de ha mondjuk meg akarjuk fogni őket, akkor erre is fel kell készülni" - mondta a Híradónak. Arról is beszélt, hogy egyre több helyen bukkannak fel a rágcsálók, akik többek között a vízfolyások töltésébe ásott üregekkel, és a szántóföldi növények fogyasztásával okozhatnak kárt.

A tatai példányok egyelőre maradhatnak, de a helyi természetőrök folyamatosan figyelik őket, és intézkednek, ha túlságosan elszaporodnának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.