A medvéket is megviseli az enyhe tél Szlovákiában

Sokkal aktívabbak most a medvék Szlovákiában, mint máskor az év ezen szakában.

A szlovák állami természetvédők tájékoztatása szerint az idei téli szezonban a viszonylag enyhébb időjárási viszonyok miatt kevesebb időt töltenek téli álommal a medvék a hegyekben. Így magasabb az aktív példányok előfordulási aránya. Természetes jelenségről van szó, ugyanis ezen az éghajlati övön a medvék rendszerint nem alszanak teljes évszakos téli álmot, az általuk álomban töltött idő függ az adott időszak aktuális időjárási viszonyaitól, az egyes példányok korától és nemétől, illetve részben attól is, hogy tartalékaikat tekintve mennyire készültek fel a téli hibernációra.

Általánosságban elmondható, hogy a leghosszabb időszakot - esetenként a teljes telet - a vemhes nősténymedvék töltik hibernációs álomban, mivel náluk a legszükségesebb a meglévő energiakészletekkel való takarékoskodás. Ellenben a legkevesebb időt a fiatal példányok és a felnőtt hímek töltik téli álomban. Utóbbiak a téli hónapok során rendszerint több alkalommal is felébrednek, ilyenkor vizet és élelmet keresnek és az is előfordul, hogy másik telelő helyen folytatják a téli álmot. Ez a fajta aktivitás a mostanihoz hasonló viszonylag enyhe tél idején gyakorinak számít - közölték az  Állami Természetvédelem (SOP) szakértői.

medve Szlovákia
Jobb óvatosnak lenni a medvék élőhelyeinek közelében. Fotó: Getty Images

Ezt tegyük, ha medvével találkozunk

A természetvédők szerint az idei téli szezon időjárási sajátosságai és a a medvéknél annak következtében tapasztalt nagyobb aktivitás miatt indokolt a fokozott óvatosság a medvék élőhelyei közelében. Az elővigyázatossági intézkedések sorában a szakértők az első helyen említik, hogy ajánlott elkerülni a sűrű növényzetű erdőrészeket, az átláthatatlan terepet és általánosságban jobb nem letérni a kijelölt turistaösvényekről. Amennyiben azonban mégis sor kerül a találkozásra akkor azt ajánlják, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát és mindenképpen kerülje a gyors és hirtelen mozdulatokat és ne fordítson hátat a medvének, hanem lassan hátrálva próbáljon távolodni az állattól, vagy amennyiben az mozgásban van, inkább várja meg amíg eltávolodik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!