A lovak akkor is tudják, hogy félünk, ha nem látnak minket

Egy friss tanulmány szerint a lovak nemcsak hallásukra és látásukra, hanem szaglásukra is támaszkodnak, amikor emberi érzelmeket értelmeznek.

A lovak valóban képesek lehetnek „kiszagolni” az emberek félelmét – derül ki egy frissen publikált tudományos kutatásból.  A francia IFCE kutatóintézet szakemberei hónaljból származó szagmintákat gyűjtöttek: a résztvevők félelmetes, vidám és semleges videókat néztek, miközben a vattakorongok magukba szívták a verejtékmirigyek által kibocsátott kémiai jeleket. A mintákat később 43 kanca orrához rögzítették, és megfigyelték, hogyan reagálnak a különböző szagokra.

A kutatás szerint a lovak egyértelműen nyugtalanabbak lettek, amikor a félelemből származó szagmintákkal találkoztak: könnyebben megijedtek, óvatosabban közelítettek meg embereket, és kevésbé voltak hajlandók ismeretlen tárgyakat megvizsgálni. A szívritmusuk és a nyáluk kortizolszintje is változott, ami fiziológiai stresszreakciót jelez - írja a CNN.

Két ló.
Az emberi félelem hatással volt a lovak érzelmi állapotára. Fotó: Getty Images

„A lovak felerősített reakciókat mutatnak, amikor az ember félelmet tükröző szagokat bocsát ki” – mondta a kutatás vezetője, Plotine Jardat. Hozzátette: a lovak akkor is érzékelik érzelmeinket, ha nem hallanak vagy nem látnak bennünket.

Léa Lansade, az INRAE kutatója szerint a jelenség a „fajok közötti érzelmi átvitel” újabb bizonyítéka. A szakértők arra figyelmeztetnek: a lovakkal dolgozók érzelmi állapota közvetlenül befolyásolhatja az állatok viselkedését. Bár a félelem szagát nem tudjuk irányítani, a lovasok sokat tehetnek a nyugodt, biztonságos kommunikációért. „A legfontosabb, hogy a lovas próbáljon ellazulni, és félelem nélkül ülni a nyeregbe” – hangsúlyozta Lansade.

A kutatócsoport következő lépésként azt vizsgálja, vajon az emberek is képesek-e érzékelni a lovak érzelmi állapotához köthető szagmolekulákat. Emellett arra is kíváncsiak, hogy a félelmen túl más érzelmek is kiválthatnak-e hasonló szagkommunikációt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Főképp délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!