Megjelent a juhhimlő Romániában – pánikszerűen vágják le az állatokat a gazdák

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket - közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.

A juh- és kecskeállományra veszélyes, roppant ragályos kór az ország déli részén, a Duna mentén található Teleorman megyében bukkant fel. Az állategészségügyi szakemberek két - 700 juhot és 30 kecskét - tartó gazdaság rutinellenőrzése során öt mintában mutatták ki a POX-vírust.

A hatályos törvények szerint a megyei válságstáb a teljes állatállomány azonnali elpusztításáról döntött, a tetemeket pedig a környezetvédelmi őrség és a vízügyi hatóságok által jóváhagyott területen elföldelték. A fertőző góc körül 3 kilométeres körben az emberek és állatok, valamint járművek mozgását korlátozó védelmi, 10 kilométeres körben pedig megfigyelési zónát alakítottak ki. Az ANSVSA értesítette a kórokozó romániai megjelenéséről az Európai Bizottságot és az Állategészségügyi Világszervezetet (WOAH).

A hatóság közlése szerint a juhhimlő rendkívül fertőző, lázzal és az állatok bőrén megjelenő vörös kiütésekkel járó vírusos betegség, amely komoly gazdasági károkat okozhat. A kórokozó elsősorban az állatok közötti közvetlen érintkezéssel, a himlőhólyagokból származó váladékkal terjed, de a környezet is hosszú ideig fertőzött marad, mert a vírus rendkívül ellenálló a szárazsággal szemben - figyelmeztetett a román állategészségügyi hatóság.

Borítófotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!