Háziállatok is terjeszthetik majd a következő világjárványt

Kutatók szerint a jövő nagy járványait is elsősorban az emberről állatra átterjedő betegségek okozhatják majd.

A COVID-19 megmutatta a világnak, hogy akár egyetlen kórokozó is milyen hatalmas károkat tud okozni világszerte az emberek egészségében és a gazdaságban. Szakértők szerint a következő évtizedekben újabb hasonló járványokkal kell majd szembenéznünk, melyek terjedésében az egzotikus állatok mellett a háziállatoknak is jelentős szerepe lehet - írja a Science Alert.

Ez okozhatja a következő világjárványokat

A Science Translational Medicine című folyóiratban publikált kutatásában a betegségekre specializálódott ökológus, Amandine Gamble és kutatócsapata az úgynevezett zoonózisok veszélyeit vizsgálták. Zoonózisnak azokat a betegségeket tartjuk, amelyek emberről állatra és viszont is terjedhetnek. A szakemberek szerint a házikedvencek, a haszonállatok, valamint a nemkívánatos kártevők is gyorsan terjeszthetik majd azokat a vírusokat, amelyekből a jövő nagy járványai kialakulnak. A háziállatok egyfajta hídként kötik össze az embereket a többi állattal, például rágcsálókkal, így rajtuk keresztül könnyebben eljuthatnak a vírusok is a gazdáikhoz. Emellett a növekvő urbanizáció és a klímaváltozás szintén megváltoztatja a betegségek dinamikáját.

macska, egér
A következő járványok terjedésében a háziállatoknak is nagy szerepük lehet. Fotó: Getty Images

A szakemberek szerint valószínűleg számos, a háziállatokról emberre terjedő fertőzést alábecsülnek, mert nem követik megfelelően figyelemmel a terjedésüket. Nem a patkányok terjesztette pestis ugyanis az egyetlen olyan betegség, amely állatok útján terjedt el. A Chlamydia psittaci egy olyan baktérium, amely a lakásokban tartott papagájokról terjed az emberre (papagájkórnak is nevezik ezért), a háztáji baromfiról pedig a szalmonella juthat el az emberi szervezetbe, ahol gyomor-bélrendszeri zavarokat okoz. Ez csak kettő a több mint 70 olyan patogén közül, amely igazoltan a társállatok által juthat el az emberhez.

A pestist is elsősorban a patkányokhoz kötik, holott az elhullott tetemek hurcolásával a kóbor macskák is jelentősen hozzájárulhattak a betegség terjedéséhez, szétszóródásához. A betegség egyébként kis számban ugyan, de ismét felütötte a fejét az Egyesült Államokban, ahogy a leprát is újra felfedezték. A kutatók szerint nem kizárt, hogy mindkét betegség újbóli feltűnésében kulcsszerepet játszanak az állatok. Idén júniusban ráadásul madárinfluenza-vírusokat mutattak ki lengyel házimacskákban, ami jelentős aggodalmat váltott ki a kutatókban még úgy is, hogy a kórokozó emberekre nem terjedt át.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!