Ezért szólj a madárvédőknek, ha gólyafészket látsz

Idén zajlik a 8. nemzetközi, egyben 15. hazai országos fehérgólya-felmérés, amelyhez a lakosság segítségét is kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Az MME arra kéri a lakosságot, hogy bárki, aki gólyafészket lát, küldje el a szervezetnek, hogy hol található a gólyafészek, volt-e költés idén, hány fióka repült ki és gyűrűzött volt-e a gólya – olvasható az egyesület hétfői közleményében. Az adatokat az MME által fejlesztett, Android és iOS rendszeren is elérhető ingyenes Turdus okostelefonos alkalmazáson keresztül lehet beküldeni. Az app TermészetLesen ikonján belül található a Gólyales adatrögzítő felület, amelyben térkép nézetben kereshetők a fészkek. Fotókat is lehet feltölteni, de az adatok beküldésére az adatbázis számítógépen használható felülete is alkalmazható.

Magyarországon 1941-ben volt az első országos fehérgólya-felmérés, amely 1958 óta ötévente zajlik. Az idén ötvenéves MME 1974-es megalakulásakor önkéntesek és a nemzetipark-igazgatóságok bevonásával kezdte felmérni a fehérgólya-állományt. Az adatokra azért van szükség, hogy nyomon lehessen követni az állomány változását, a veszélyeztető tényezőket, és ezek alapján a szakemberek ki tudják alakítani a madarak megfelelő védelmét.

A nyolc évtizede még 16 ezer páros fehérgólya-állomány 2019-re alig negyedére csökkent a legutóbbi országos fészekszámláláskor.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.