Egyre többen kötnek biztosítást a kedvencükre

Nőtt a kisállat-biztosítások száma egy hazai online biztosításközvetítő oldal adatai szerint.

Idén július és szeptember közepe között a megkötött lakásbiztosítások 10 százalékánál kértek kisállatokra – köztük kutyákra – szóló kiegészítő szolgáltatást. A kutyákra, macskákra köthető utasbiztosítások száma pedig 28 százalékkal nőtt. Szerződésenként átlagosan 1,4, azaz több mint egy kisállat volt megjelölve – közölte a Netrisk múlt pénteken. A kutyatartói felelősségbiztosítást kötők harmada kért kisállat-biztosítást is. A szóban forgó időszakban megkötött kisállatbiztosítások száma 57 százalékkal nőtt, a kutyatartói felelősségbiztosítások száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest azonos szinten maradt.

kutya, állatorvos, rendelő
A kisállat-biztosítások fedezhetik a kedvenc állatorvosi ellátásának költségeit. Fotó: Getty Images

Az elemzés szerint minden második magyar háztartásban van kutya: 50,41 százalékos a kutyások aránya egy, még tavaly publikált tudományos kutatás alapján, amely szerint 2,8 millió gazdás eb van Magyarországon. A Netrisk felhívja a figyelmet, hogy a kutyák mellett a többi kisállat is bajba kerülhet. Megsérülhetnek, megbetegedhetnek, de előfordulhat, hogy ők okoznak gondot, például kiszaladnak az úttestre és balesetet okoznak. A kisállatok orvosi ellátása, vagy egy műtét jelentős, akár több tízezres vagy akár százezres kiadással járhat, ahogy az általuk közvetve okozott kár is tetemes lehet. Mindezekre megoldás a lakásbiztosításokon belül kisállatokra köthető kiegészítő szolgáltatás.

Alapvetően két kisállatokat érintő biztosítás érhető el. Az egyik a sima konstrukció, amely az érintett kisállat betegsége, balesete miatti orvosi költségekre szól. Feltétele azonban, hogy a kisállatnak legyen megfelelő mikrochipje, valamint az állatorvosnak rögzítenie kell az állat adatait elektronikus nyilvántartásban. A másik a kutyatartói felelősségbiztosítás, amely olyan esetekre nyújthat fedezetet, ha a kutya megharap valakit, vagy balesetet okoz – ismertette Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!