Világrekorder lett a beszélő malac: több mint egymillióan követik Merlint az Instagramon

A Guinness Világrekordok a legtöbb Instagram-követővel rendelkező sertésnek ismerte el Merlint. A házikedvencként tartott csüngőhasú azzal vált híressé, hogy képes emberi szavakkal kommunikálni. Igen, egy beszélő malacról van szó.

„Mami! Jó reggelt! Zöldséget kérek!” – akár egy kisgyerektől is származhatnának ezek a szavak, csakhogy ezúttal a beszélő egy 82 kilogramm testsúlyú csüngőhasú sertés. Mint azt a guinnessworldrecords.com írja friss riportjában, a kaliforniai Mina Alali négy éve fogadta be Merlint, és hamar elkezdte fejleszteni a kommunikációs képességeit. Egészen pontosan arra tanította meg az állatot, hogy hogyan reagálhat különféle parancsokra, illetve fejezheti ki magát színes gombok megnyomásával, amelyek aztán hangot bocsátanak ki. Ezek között akadnak egyszerű kifejezések, mint például az „igen” és a „nem”, de összetettebb gondolatok is, mint a „dühös vagyok” vagy a „gyümölcsöt kérek”.

Beszélő malac az instagramon

Merlin ma 25 ilyen gombot használ rutinszerűen, amelyek a nappaliban sorakoznak a fal mellett. Amikor a malac reagálni szeretne gazdája valamely kérdésére, kérésére, egyszerűen csak megnyomja az orrával a megfelelő gombot. „Az első év Merlinnel egy hosszú tanulási időszak volt számomra. Sokkal vokálisabb volt, és értelemszerűen teljesen tanulatlan, képzetlen. Rengeteg türelmet és munkát igényelt, de őszintén szerettem őt az első naptól fogva, mintha csak a saját gyermekem lenne. Bármit megtennék érte” – árulta el Mina. Hozzátette, mivel a sertések rendkívül táplálékorientáltak, illetve nem tudnak olyan értelemben jóllakni, mint az emberek, így tanítani is könnyebb volt Merlint más állatokhoz képest, hiszen könnyű volt őt jutalomfalatokkal motiválni.

„Általában véve úgy hiszem, hogy türelemmel, idővel és pozitív megerősítéssel szinte bármire képesek lehetnek a sertések. Az intellektuális képességeik egy három-öt év körüli gyermekével vetekszenek” – emelte ki a gazdi. Merlin mára hihetetlenül hatékonyan ki tudja fejezni, mire vágyik, mire van szüksége, vagy hogy éppen mit érez. Külön meg tudja szólítani Minát és férjét, de azt is jelzi, ha szeretne a házban lakó többi kedvenccel játszani – beleértve egy kutyát, egy galambot, egy szakállasagámát és három patkányt.

Ha pedig Mina nem reagál azonnal Merlin kéréseire, és nem adja neki oda rögtön a kért játékait vagy a nassolnivalóját, akkor bizony gyorsan elszemtelenedik. „Merlin mindig éber és motivált, amikor jutalomfalatokról van szó, és akárcsak egy kisgyerek, ő is frusztrálttá és makaccsá tud válni. Amikor nem kapja meg, amit akar, sikítozik, hisztizik, sőt, még az ajtókat is megtanulta becsapni” – meséli a malac gazdája. Hetente legalább egyszer azon kapják, hogy bezárja magát a mosókonyhába, ahova dühében vonul el. Ilyen módon is a frusztrációját fejezi ki, de van erre is egy külön gombja, amelyet megnyomva könnyen megüzenheti: „dühös vagyok”.

Rengeteg érzelem egy malacban

Mina egyébként mindig is szeretett állatokkal foglalkozni. Először akkor vált ismertté a közösségi médiában, amikor szakállasagámáját, Mochit tanította be általában kutyáknál alkalmazott parancsokra, mint a „gyere”, „várj”, „adj egy pacsit”. Az erről készült videók hamar virálissá váltak az online térben, ahogy Merlin is gyorsan óriási rajongótáborra tett szert. „Mostanra szinte minden alkalommal felismernek minket, amikor kimozdulunk itthonról. A vőlegényemmel szoktunk is viccelődni, hogy olyan, mintha Brad Pitt-tel mennénk ki sétálni” – mondja Mina. Hatalmas mérete ellenére egyébként Merlin sok tekintetben olyan, mint egy kutya. Őt is lehet pórázon sétáltatni, és szereti is bejárni a környéket. Nem meglepő módon erre is van egy külön gombja.

„Büszke vagyok arra, hogy Merlinnel ilyen nagy követőtáborra tettünk szert. Biztos vagyok benne, hogy az általam készített videók rengeteg mosolyt és nevetést visznek a világba, valamint képesek változtatni az emberek sertésekhez mint »haszonállatokhoz« való hozzáállásán” – húzta alá Mina. Hangsúlyozta, a világ jobb hely lenne, ha minden állatot ugyanazzal a szeretettel kezelnének az emberek, mint a kutyákat és macskákat. Éppen ezért is szeretné megmutatni közösségimédia-posztjaiban, milyen okosak a sertések. „Merlin érzelmeinek skálája rendkívül széles, nagyon hasonló az emberekéhez. Ő is érez haragot, frusztrációt, szomorúságot, boldogságot, elégedettséget és zavarodottságot, akárcsak mi magunk” – vallja a gazdi.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!