A rejtőzködés nagymestere lett az év emlőse

A hermelint választotta 2021-es év emlősének a Vadonleső program. A kistestű ragadozó a rejtőzködés nagymestere, így csak ritkán találkozhatunk vele.

A hermelint választotta 2021-ben az év emlősének a Vadonleső program, amelyet az Agrárminisztérium (AM) és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével. Az AM szombati közleménye szerint a Vadonleső program önkéntesek bevonásával 18 védett növény- és állatfaj elterjedési és veszélyeztetettségi adatai gyűjti 2009 óta. Hét éve indították útjára az "év emlőse" kezdeményezést, amelynek keretében egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet az adott védett vagy fokozottan védett emlősfaj fontosságára, jellemzőire.

Több száz emlősfaj halhat ki Egy tudóscsoport előrejelzése szerint legalább 550 emlősfaj kihalhat ebben az évszázadban, ugyanakkor több száz fajt meg lehetne menteni a természetvédelmi erőfeszítések fokozásával. Kattintson a részletekért!

Egyre ritkábban látni téli bundában

A hermelinről azt írták, hogy állatkertekben, bemutatóhelyeken nem sűrűn lehet találkozni vele, a természetben is meglehetősen ritka, kerüli a településeket és elsősorban szürkület után, éjszaka aktív. "A hermelin a rejtőzködés nagymestere: a nyári - hátán barna, hasán világos - bundáját havas teleken szinte teljes testén hófehérre cseréli, csak a farka vége marad még ekkor is fekete. Mivel az éghajlatváltozás miatt a havas telek egyre ritkábbak és rövidebbek, a téli bundás hermelin megjelenése mára lassan a fehér holló ritkaságával vetekszik" - közölték.

A hermelin a rejtőzködés mestere, a természetben ritkán találkozhatunk vele. Fotó: Getty Images
A hermelin a rejtőzködés mestere, a természetben ritkán találkozhatunk vele. Fotó: Getty Images

A hermelin kedveli a facsoportokkal tarkított, lehetőleg vízközeli gyepes, füves helyeket, olykor mezőgazdasági művelés alatt álló területeket. Olyan élőhelyfoltokban tud fennmaradni, ahol a művelés nem túl intenzív: a rágcsáló- és rovarirtó szerekkel , műtrágyával és talajjavító kemikáliákkal erősen kezelt területek alkalmatlanok számára.

Az egész éven át tartó rendezvénysorozat keretében az év emlőséről szóló tudományos és népszerűsítő programokat szerveznek, gyermekeknek és fiataloknak szóló pályázatok hirdetnek meg. Az elmúlt években mintegy tízezer pályamunka - versillusztráció, képregény, videóklip, mese, vers - érkezett különböző korosztályú gyerekektől a Vadonleső program pályázataira - áll a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

A felhőzet mennyisége gyakran változik, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. A felhős tájakon is csak néhol csepereghet az eső. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.