Emberekre is veszélyesek a rovarirtók

Károsíthatják a beleket és a bélflórát, emiatt pedig növelhetik az elhízás és a diabétesz kialakulásának kockázatát a rovarirtószerek - állapították meg kínai kutatók. Ez a veszély főként a klórpirifosz hatóanyagú rovarirtók használatával áll fenn.

Nagy az elhízás és a diabétesz kockázata

A bélflóra az emberi és állati emésztőrendszerben élő mikroorganizmusok összessége, amely jelentős hatással van a betegségekkel szembeni ellenállásra, valamint a testsúlyra. Ezek mellett az emésztésben is fontos szerepet játszik.

rovar, rovarirtó, diabétesz, elhízás
Nekünk sem tesznek jót a rovarirtó szerek (Forrás: 123rf)

A 19. század vége óta forgalomban lévő, klórpirifosz hatóanyagú rovarirtók a leggyakrabban használt növényvédőszerek közé tartoznak világszerte.

A kutatások szerint azonban a rovarirtóknak való kitettség befolyásolja a bélflóra működését, amely elhízáshoz és cukorbetegséghez vezethet.

Meglepő eredmények

A Kínai Mezőgazdasági Egyetem szakemberei a rovarirtók bélflórára gyakorolt hatását vizsgálták. Egérkísérleteik során klórpirifosz hatóanyag-tartalmú rovarirtót tettek a rágcsálók ennivalójába és vizébe.

Megfigyeléseik alapján megállapították, hogy a szer bevitelétől megbomlott az úgynevezett bél-barrier, vagyis a fedő nyákréteg védelme. Ennek hatására nagyobb mennyiségű méreganyag került be a szervezetbe és gyulladás alakult ki. Mindezek pedig inzulinrezisztencia és diabétesz kialakulásához vezettek.

A méreganyagot hordozó baktériumok elszaporodása a szervezetben tovább roncsolja a bélflóra egyensúlyát, aminek hatására az egerek elhíznak - ismertette a kutatást vezető Vang Peng. Megfigyeléseik alapján elmondta, hogy a gének és az étrend csak korlátozottan befolyásolják a felborult bélflórát. A rovarölőszerek széles körű használata ráadásul a gyulladással összefüggő betegségek járványszerű terjedéséhez is hozzájárulhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra