Mi a visszértágulat?

Életük során igen sokan kénytelenek megtapasztalni a visszeresség okozta kellemetlenségeket.

A kockázat az életkor előrehaladtával egyre nő, de ezen kívül még több tényező is szerepet játszik a vénák kóros kitágulásában. A vénák feladata, hogy elszállítsák az oxigénben szegény, szén-dioxidban gazdag, elhasznált vért a szövetekből és a mérgező anyagcseretermékeket a szövetközti térből. Visszértágulat esetén viszont ez a folyamat akadozik, az érintett végtag vérkeringése romlásnak indul.

Bedagadt lábaktól a csúnya kitüremkedésekig

A gyűjtőerek csak akkor tudják maradéktalanul ellátni funkciójukat, ha a vénabillentyűk problémamentesen megakadályozzák a vér visszafelé áramlását. A kóros elváltozás első lépcsője ennek megfelelően az említett billentyűk nem megfelelő működése, amelynek eredményeképpen a vénák kitágulnak, megnyúlnak. A folyamat kiterjed a felületi és a mélyvénás hálózat közötti összekötő vénákra is. Mindez egyszerre jelent esztétikai problémát és egészségügyi kockázatot.

12 tény a mélyvénás trombózisról

A visszértágulat többnyire a lábszár, a térd és a comb belső részén jelenik meg, de olykor a vádlin is kialakulhat. A beteg először csak annyit vesz észre, hogy a lába estére beledagad a cipőbe. A boka megvastagszik, a bőrfelület viszket, sajgó fájdalom is jelentkezik. Ezek a tünetek idővel egyre fajsúlyosabbá válnak, majd éjszakai izomgörcsök és a bőr vöröses-barnás elszíneződése, hámlása okoz további kellemetlenségeket. Eközben a vénák is egyre inkább átsejlenek, lilás kitüremkedések jönnek létre. Idővel mindez veszélyes szövődményeket idézhet elő.

A gyakori lábdagadás a kialakuló visszér első jele
A gyakori lábdagadás a kialakuló visszér első jele

Nem kívánt örökség

Általában elmondható, hogy a kor előrehaladtával egyre gyakoribb a visszértágulat a népesség körében. Míg 30 éves kor alatt az emberek alig pár százaléka találkozik a problémával, 60 év felett már legalább egynegyedük érintetté válik.

Nincs oka hátradőlni annak, akinek a felmenői között volt visszérproblémákkal küzdő. A visszér ugyanis sajnos könnyen öröklődhet: apáról fiúra, pontosítunk, inkább anyáról leányra száll. A gond nem csupán esztétikai természetű, hanem egészségügyi kockázata is van. Olvassa el cikkünket!

A nők veszélyeztetettebbnek számítanak e tekintetben, nem a véletlen műve tehát, hogy nagyjából kétszer annyi női beteg van, mint férfi. A vénák túlzott kitágulásában jelentős szerepet játszik a genetika. A hajlam generációról generációra öröklődhet, ezért érdemes komolyan venni a betegség megjelenésének kockázatát, ha a felmenők között is sokan küszködtek ilyen jellegű panaszokkal. Persze ez nem minden, életmódunkban számos dolog fokozhatja a rizikót.

Egyéb kockázatnövelő tényezők

Az ülő- és állómunkát végzők körében például könnyen kialakulhat visszeresség. Ilyen esetekben ugyanis a lábak sokáig ugyanabban a pozícióban maradnak, ezáltal lelassul a vérkeringés, a vér pangani kezd, emiatt pedig megváltozik a vénán belüli nyomás. Szintén veszélyeket rejt magában e tekintetben a túlsúly, ahogy az úgynevezett jojó effektus is, azaz a lefogyás és meghízás gyakori váltakozása. Egyes betegségek is hozzájárulhatnak a visszértágulat kialakulásához, így például bizonyos anyagcsere-betegségek, mint a cukorbetegség. Az érszűkületben szenvedők is fokozott kockázatnak vannak kitéve, akárcsak azok, akik rendszeresen dohányoznak. Nők esetében a fogamzásgátlók szedése és a várandósság is rizikófaktorként jelentkezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!