Visszér- vagy szívpanaszokkal küzd?

A szív-és érrendszeri problémák nem csak Magyarországon, hanem az egész világon népbetegségnek számítanak, melynek szövődményei a vezető halálokok közt szerepelnek. Az artériák és a vénák ultrahangos vizsgálatáról dr. Szabó Andrea, az Ultrahang Központ radiológus főorvosa beszélt.

Vénák és artériák a testben

Testünk alapvető működésének fő alappillére a vérkeringés, mely a vérhálózaton keresztül történik. Az érrendszer verőerekből (artéria), visszerekből (véna), valamint apró hajszálerekből (kapilláris) áll. Az artériák feladata az oxigéndús vér szállítása a szívtől a sejtek, szövetek felé, míg a vénák ezzel szemben oxigénben szegény, ám széndioxidban gazdag vért szállítanak a tüdő felé. A kapillárisok mind az artériás, mind a vénás rendszerhez kötődnek, ugyanis ezek biztosítják a sejtek, szövetek oxigénellátását, valamint gyűjtik össze az elhasznált vért- így tehát lényegébe a szövetek és a vér közti anyagcserét teszik lehetővé.

Érszűkület, visszértágulat, trombózis

Mivel a megfelelő véráramlás életünk mozgatórugója, így az érhálózatban bekövetkező károsodások súlyos problémákat, akár életveszélyt is okozhatnak. Ilyen például az érszűkület, a visszértágulatok megjelenése, valamint a trombózis. Az érszűkület a verőerek meghibásodása, melynek során az érelmeszesedés hatására az erek keresztmetszete csökken, a bennük lévő a vérnyomás megnő, majd a falai merevvé, rugalmatlanná válnak.

Ezáltal egyrészt csökken a szövetek oxigén-ellátottsága, másrészt a vérnyomás megemelkedése miatt mikrosérülések keletkezhetnek az erek belső, (endothel falán), ami vérrögképződéshez vezethet és kialakul a lábszárfekély .

A Doppler-vizsgálat segít a betegségek feltárásában

A visszértágulatok az esztétikai problémán túl fájdalmasak is lehetnek, ráadásul megnövelik a felületes visszérgyulladás, a fekély, valamint az életveszélyes tüdőembóliával fenyegető mélyvénás trombózis kialakulásának esélyét. Ez utóbbi esetben a mélyen fekvő vénákban vérrögök keletkeznek, melyek leszakadhatnak, és a véráramlás útján a tüdőbe kerülhetnek. A probléma hátterében a visszértágulatokon kívül genetikai hajlam (pl. MTHFR, Leiden-mutáció ), rosszindulatú daganatok, helytelen életmód is állhat- mondja dr. Szabó Andrea, az Ultrahang Központ radiológus főorvosa, aki hozzátette, 40 év felett mélyvénás trombózis esetén kötelező a tumor keresés.

Ultrahangos vizsgálat lábfájdalom esetén és visszérműtét előtt is

Az erek állapotának megállapításához az egyik legjobb módszer a Doppler ultrahangos vizsgálat, mely során nem csupán az erek károsodásának fokáról kaphatunk pontos információt, de a bennük lévő keringésről, a vér áramlásáról is. A normál ultrahanghoz hasonlóan szintén fájdalommentes és nem igényel különösebb előkészületet, illetve semmiféle sugárterheléssel nem jár. A vizsgálat az érszűkület mértékének meghatározása mellett nagy segítségre lehet a vénabillentyűk állapotának megfigyelésében, valamint a mélyvénás trombózis diagnosztizálásában is.

A Doppler-vizsgálatról bővebben itt tájékozódhat!

Mikor érdemes Doppler ultrahang-vizsgálatra jelentkezni?

  • magasvérnyomás
  • szédülés
  • szívbetegség
  • mélyvénás trombózis gyanúja esetén
  • visszértágulatok, felületes visszérgyulladás
  • visszérműtétek előtt

Megjegyzés: perifériás érszűkület, illetve szívbetegség esetén a nyaki erek doppler vizsgálata megmutatja az egész testben lévő artériák állapotát. Azonban nem vizsgálunk alsó végtagi artériákat érszűkület esetén, mert nem ad kielégítő eredményt. Ezeket az eseteket érsebész vizsgálja Doppler-vizsgálattal, illetve CT angio vagy angioMR kell a korrekt diagnózishoz - teszi hozzá a radiológus.

Forrás: Ultrahang Központ

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!