Több internetes oldal is felhívta a figyelmet az étolajgyártás során használt hexán veszélyeire: állításuk szerint sütéskor és főzéskor a mindennapos használatú olajokban a hexán rákkeltő benzollá alakul, illetve szintén rákkeltő dioxidok is felszabadulnak a folyamat során. A Ködpiszkáló blog utánajárt, jogos-e a félelem.
Hogyan lesz a hexánból rákkeltő benzol?
Igaz, hogy az étolajgyártás során használnak hexánt a hatékonyság fokozására. Ha egy olajos magból, például napraforgóból, hidegen préselik az olajat, a hozam viszonylag alacsony. Több olaj nyerhető ki például úgy, ha a préselést melegítéssel kombinálják, illetve ha szerves oldószeres (hexán) extrakciót alkalmaznak. Utóbbi esetben azonban a hexánt eltávolítják - úgynevezett vákuumdesztillációs eljárással, amely kihasználja, hogy az anyag forráspontja sokkal alacsonyabb, mint az olajé.
A hexán eltávolítása része az olaj finomításának, melynek során egyéb, a magban található anyagokat is eltávolítanak. Ennek eredményeként az olaj hosszabban eltarthatóvá válik, ugyanakkor íze is semlegesebb. Finomítás során a hexán koncentrációját 1 mg/kg alá kell csökkenteni, ilyen koncentráció esetén pedig nem jelent toxikológiai kockázatot. Különösen azért, mert ez a nagyon kevés is hamar elpárolog a főzés-sütés megkezdésekor, ugyanis a hexán forráspontja 68 °C.
A benzol és a dioxin pedig valóban toxikus, rákkeltő anyag, viszont a hexánból konyhai körülmények között ezek nem kinyerhetőek - hívja fel a figyelmet a blog. A hexán-benzol reakció extrém körülmények között, csak nagyon nagy nyomáson (például 20 bar) és hőmérsékleten (legalább 500 °C) megy végbe, ráadásul csak akkor, ha katalizátort is használunk. Sütőben (~1 bar, 200 °C), vagy kuktában (2 bar, 120 °C) főzött élelmiszer esetén a körülmények távolról sem biztosítottak a reakció lezajlásához, ezért még abban az esetben sem kell tartanunk a hexántól, ha az a megengedett határérték felett található meg az olajban.
