Ukrajnai háború: nagy szükség van a magyarok segítségére

A lakosságtól is várnak felajánlásokat az ukrajnai háború elől Magyarországra menekülők elszállásolásához és ellátásához az önkormányzatok, cégek és intézmények. A fővárosi önkormányzat egyébként ingyenes utazással és információs centrum felállításával segít, az Ökumenikus Segélyszervezet további területekre terjeszti ki élelmezési programját, a kormány pedig a határ magyar oldalán öt segítségpontot alakított ki, hogy ellássák a bajbajutottakat.

A pécsi önkormányzat a városba érkező menekültek lakhatásának megoldásában kéri a helyiek segítségét. A segíteni kívánók ezen az adatlapon jelenthetik be, ha van olyan lakásuk, lakrészük, nyaralójuk vagy bármilyen ingatlanuk, ahol ideiglenesen otthonra találhatnak a háború elől menekülők. A soproni önkormányzat arról döntött, hogy két tízmillió forintos alapot hoz létre. Az egyikből a magyarországi segélyszervezetek munkáját segítik - az alapba a soproniak felajánlásait is várja az önkormányzat.

A szegedi Kövér Béla Bábszínház a menekült gyerekeknek indított gyűjtést. Az önkéntesek pelenkát, bébiételt, babaápolási csomagot, apróbb játékokat, kifestőt és ceruzákat várnak hétköznap 10 és 12 óra, valamint 16 és 18 óra, szombaton pedig 10 és 12 óra között. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) pénzadományokat gyűjt, amelyet a Migration Aidnek ajánl fel. Március 6-áig a 14. Budapesti Építészeti Filmnapokon gyűjtenek a Toldi moziban, majd március 7-én a Trust Your Architect! elnevezésű esten is, a Bartók Béla út 10-12. szám alatt.

menekültek
Ukrajnából menekült családnak ad meleg ételt egy önkéntes segítő a barabási segítségponton.Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ingyenes utazás a fővárosban

Péntektől átmenetileg - április 15-éig - ingyen utazhatnak az ukrajnai menekültek a főváros közösségi közlekedési járművein, hétfőtől pedig információs centrumot alakít ki a fővárosi önkormányzat a Nyugati téri aluljáróban - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester. Az ingyenes utazáshoz a menekülteknek igazolniuk kell, hogy ukrán állampolgárok. Emellett Beregszásznak 20 millió forint gyorssegélyt biztosítanak, és hasonló értékben műszaki eszközöket és tartós élelmiszereket is küldenek a városba.

"Senki nem marad segítség nélkül"

Ukrajnai háború: egyre több a civil sérült és áldozat.

Mindenre kiterjedő segítséget nyújt Magyarország az orosz-ukrán háború elől menekülőknek, senki nem marad segítség nélkül - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Mint mondta, a határ magyar oldalán öt segítségpontot alakítottak ki, ahol a különböző szervek és szervezetek együttműködve minden ellátást biztosítanak az érkezőknek. Élelmiszert adnak nekik, segítenek az ügyintézésben, szálláshelyet és orvosi segítséget biztosítanak, valamint a továbbutazásban is segítenek, ha valaki azt kéri. "Az egész ország megmozdult, a rendvédelmi szervektől kezdve a karitatív szervezeteken át a lakosságig mindenki segít" - emelte ki.

Megalakult a kormányzati szerveket és a hat legnagyobb segélyszervezetet magába foglaló Humanitárius Tanács is, amelynek célja, hogy koordinálja és szervezettebbé, eredményesebbé tegye a kormányzati és a karitatív munkát. Magyarország az itt élni tervezők későbbi életében is segít: például összeköti a munkát vállalni tudó embereket a munkáltatókkal, valamint megoldja a gyerekek iskoláztatását. A Híd Kárpátaljáért segélyakcióban egyébként csütörtökig 280 millió forint gyűlt össze. Az összefogást a 1357-es számon hívásonként és sms-enként 500 forinttal, vagy az 11711711-22222222-es számlaszámra utalva lehet támogatni.

Még több helyen oszt élelmiszert a segélyszervezet

A határ menti járások mellett az Ivano-frankivszk-i régióra és a csernyivici területre is kiterjeszti élelmezési segítségnyújtását az Ökumenikus Segélyszervezet. Az ukrajnai háborús helyzet és a menekülthullám ugyanis több régióban is élelmiszer- és gyógyszerhiányt okozott. Dnyipropetrovszkból üzletek üres polcairól érkezetek fotók, de Lembergből is nagy áruházi sorokról és fogyó készletekről tájékoztatták a segélyszervezet budapesti központját a helyi munkatársak. A kárpátaljai járásokban is fokozódnak az ellátási gondok, ahol emiatt nagy szükség van az élelmiszersegélyekre - mutatott rá a szervezet.

Országos adománygyűjtést is hirdettek a humanitárius segélyprogram támogatására. A 1353-as adományvonal hívásával mindenki 250 forinttal támogathatja a bajbajutottakat. A segélyszervezet pénzadományokat is fogad ezen az oldalon , illetve az 11705008-20464565 számlaszámon. Korábbi cikkünkben pedig bővebben olvashat a további adományozási lehetőségekről .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra