Újabb helyen jelent meg kanyarójárvány

Kanyarójárvány veszélyére figyelmeztet a városi közegészségügyi intézet Belgrádban, miután a laboratóriumi vizsgálatok öt embernél megerősítették a fertőzést.

Idén októberben kanyaróban hunyt el egy 39 éves brassói nő, aki már a romániai járvány 35. áldozata. Részletek itt.

Az országos közegészségügyi intézet (IZJZS) közlése szerint még nincs járványhelyzet, egyelőre csak belgrádi részlegük számolt be fertőzésekről. Az országos központ leszögezte, hogy a belgrádi fertőzöttek korábban nem kerültek kapcsolatba azokkal a betegekkel, akiket Koszovó területén regisztráltak, így ezektől független fertőzésről van szó.

kanyaró, kanyarójárvány, kanyaró elleni védőoltás
A kanyaró vírusa elsősorban közvetlen cseppfertőzéssel terjed

A tájékoztatás szerint a betegek nem kapták meg a kellő védőoltásokat , illetve nem lehet tudni, hogy kaptak-e vakcinát. A belgrádi fertőzöttek között gyerekek és felnőttek is vannak. Az orvosok egyiküknél tüdőgyulladást észleltek, amely a betegség súlyosabb szövődményének tekinthető. A Blic című napilappal a fővárosi közegészségügyi intézet egyik munkatársa nem hivatalosan közölte, hogy az egyik beteg egy kínai nemzetiségű gyerek. Kínában nem kötelező a védőoltás, és feltételezhetően elmulasztása vezetett a megbetegedéshez.

Az év első kilenc hónapjában 12 kanyarós megbetegedést regisztráltak Szerbiában. Október óta Szerbia és Koszovó területén összesen 65 beteget vettek nyilvántartásba. A legfiatalabb beteg háromhónapos, a legidősebb 48 éves volt. A szerb közegészségügyi intézet arra is figyelmeztetett, hogy védőoltásokkal megelőzhető a megbetegedés, ennek érdekében a szakemberek folyamatosan oltják az 1-14 éves gyerekeket, akik eddig nem kapták meg a szükséges vakcinákat.

A kanyaró egy vírus, egészen pontosan a paramyxovírusok családjába tartozó RNS-vírus által okozott, ragályos fertőző betegség. Egyebek mellett a lehetséges szövődmények közé tartozik a közvetlenül a kórokozó által előidézett agyvelőgyulladás is. A betegségről bővebben ide kattintva tájékozódhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!