"Tízszer több lélegeztetőgépet is el tudnánk adni"

Még a világ egyik vezetője gyártócége sem képes tartani a lépést a koronavírus-járvány miatt a lélegeztetőgépek iránt megnövekedett igényekkel. Minderről maga a vállalat vezetője számolt be.

"Februárban megdupláztuk a termelésünket, illetve végül meg fogjuk négyszerezni azt. Csak Lübeckben (a cég székhelyén - a szerk.) 500 új munkavállalót vettünk fel" - árulta el a Der Spiegelnek adott interjúban Stefan Dräger, a Drägerwerk cég elnöke. A vállalat az egészségügy, a biztonságtechnika és a búvártechnika területén fejleszt és gyárt különböző berendezéseket, így például vezető pozíciót tölt be a lélegeztetőgépek gyártása terén. Ennek ellenére a cégvezető elmondása szerint a világjárvány nyomán megnövekedett elvárásoknak ők sem tudnak teljesen megfelelni.

Egy egyszerű matematikai gondolatmenet világosan megmutatja, miért fontos otthon maradnunk a mostani járványhelyzetben. Részletek itt.

A német kormány a közelmúltban 10 ezer új lélegeztetőgépre kötött szerződést a céggel, de Dräger kifejtette, ez a megrendelés csupán egy a sok közül. Rengeteg országból keresik most a gyártó termékeit. "Nem régen beszéltem telefonon Sebastian Kurz osztrák kancellárral. Ezer lélegeztetőgépet kért, de jelenleg csupán 50-et tudunk a rendelkezésére bocsátani. Számtalan miniszter keresett a közelmúltban a világ minden részéből, sőt, az elmúlt hétvégén még Hollandia királyával is beszéltem" - mutatott rá Dräger, hozzátéve, hogy bár a szituáció közel sem örömteli, de büszkévé teszi. "Tisztában vagyunk a felelősségünkkel."

lélegeztetőgép, koronavírus, COVID-19, világjárvány
Az egyik legnagyobb gyártó sem tud elég lélegeztetőgépet legyártani. Fotó: Getty Images

Lehetetlen küldetés

Kitért rá, bár Donald Trump egyelőre nem kereste meg, ugyanakkor az amerikai hatóságok a közelmúltban 100 ezer lélegeztetőgépre jelezték az igényüket. "Ez alighanem meghaladja az össze gyártó éves kapacitását, így teljesen lehetetlen küldetés. És lehetséges, hogy még ez a szám sem lesz elegendő. Jelentkeztünk, hogy vállaljuk a szállítás egy részét, mert a legnagyobb gyártóként felelősséget kell vállalnunk" - fogalmazott Dräger.

Kifejtette, a megrendelések teljesítésekor igyekszenek az emberi szempontokat előnyben részesíteni a politika helyett. Így például eleinte a legyártott eszközök szinte mindegyikét Kínába küldték, ahol a legnagyobb szükség volt azokra. Amióta viszont világjárvánnyá nőtte ki magát a fertőzéshullám, nehezebbé vált a döntéshozatal is ez ügyben. Ezzel együtt Dräger szerint folyamatosan nyomon követik a híreket, és próbálják az emberi tényezőket előtérbe helyezni. Elmondta ugyanakkor, hogy az alkatrészek utánpótlása terén már most is tapasztalnak hiányosságokat. Hasonló a jelenség, mint a WC-papír terén, mivel itt is a pánikfelvásárlás okozza a legtöbb gondot, csakhogy ennek hátterében kórházak állnak.

Százszor több maszkot is eladhatnának

A Drägerwerk arcmaszkokat is gyárt, és ezek kapcsán szintén megnövekedtek a vásárlói igények. A cégvezető elmondta, szokásos termelésük akár tízszeresét is el tudnák most adni lélegeztetőgépekből, maszkokból pedig a százszorosát is. Csakhogy ez egy utópisztikus elképzelés. A gyártási ütemüket már megkétszerezték, ennél pedig egyelőre nem tudnak több terméket előállítani. "A maszkokat teljes mértékig automatizált gépekkel állítjuk elő - ezek a gépek a nap 24 órájában mennek, a hét mind a hét napján" - magyarázta Dräger. Kitért rá, a korábban legyártott maszkkészletek részben azért tűntek el olyan gyorsan, mert a krízis kezdetekor spekulátorok nagy tételben felvásárolták, most pedig irreálisan magas árakon árulják azokat.

Ezen felül a hiány okai között azzal a ténnyel is számolni kell a vállalatvezető meglátása szerint, hogy olyanok is azt hiszik, maszkot kell viselniük , akik nem dolgoznak kórházban. Dräger elárulta, egyetlen maszkot sem tart otthon még tartalékban sem. Nem látja ugyanakkor akadályát, hogy bárki magának varrjon arcmaszkot. "Ha ez segít az embereknek, hogy nagyobb biztonságban érezzék magukat az utcán, akkor miért ne? Így legalább több speciális termék marad az orvosoknak és nővéreknek" - magyarázta. Dräger szerint a mostani krízis legnagyobb tanulsága, hogy a józan ész fontosabb, mint ahogy gondoltuk volna. "Ez a szituáció olyan újszerű és bonyolult, hogy a problémákat csak azok tudják megoldani, akik gondosan mérlegelik a döntéseiket."

Forrás: spiegel.de

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítója egy hét alatt 1200 lélegeztetőgépet gyártatott le. Részleteket az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!