"Digitális takarodót" vezetnének be a francia kamaszoknak – jó okuk van a korlátozásra

A 15 év alattiaknak betiltanák, a 15 és 18 év közöttieknek pedig este 10 és reggel 8 óra között elérhetetlenné tennék a közösségi médiát.

A közösségi média használatának megtiltását javasolta a 15 év alatti gyerekeknek egy francia parlamenti bizottság csütörtökön közzétett jelentésében, amely szerint a 15 és 18 év közötti tinédzsereknek pedig úgynevezett "digitális takarodót" kellene bevezetni az egészségük védelme érdekében.

Fiatalok telefonoznak.
A gyerekek egyre több időt töltenek az online térben. Fotó: Getty Images

Figyelemzavar, alvásproblémák, öngyilkosság

Ez a korlátozás azt jelezné a gyerekeknek és a szülőknek is, hogy 15 éves kor alatt a közösségi média használata "nem ártalmatlan" időtöltés – hívta fel a figyelmet Laure Miller, a testület jelentéstevője. A fiatalok körében különösen népszerű TikTok hatásait vizsgáló parlamenti bizottság márciusban kezdte meg a munkát, meghallgatták több közösségimédia-vállalat képviselőjét, áldozatok hozzátartozóit és influenszereket, hogy feltérképezzék az algoritmus működését. 

A vizsgálóbizottságot azt követően hozták létre, hogy Franciaországban 2024 végén több család is pert indított a TikTok ellen azzal vádolva a videomegosztó alkalmazást, hogy az ottani tartalmak összefüggésben állhattak tinédzserkorú gyerekeik öngyilkosságával. 

Laure Miller kiemelte, hogy a közösségi média használata következtében a gyerekek nehezebben tudják a figyelmüket koncentrálni, rosszabbul alszanak, és önértékelési problémáik alakulhatnak ki. A "digitális takarodó" bevezetésén azt értik, hogy a közösségi oldalakat elérhetetlenné tennék a 15 és 18 év közöttieknek este 10 és reggel 8 óra között. 

Kulcsfontosságú lépés ebben a felhasználók életkorának ellenőrzése. Az Európai Unió több tagállama – Franciaország mellett Spanyolország és Görögország is – nemrég azt szorgalmazta, hogy az EU korlátozza erősebben a gyerekek hozzáférését az internetes platformokhoz erőteljesen addiktív jellegük és az online zaklatások, gyűlölködések veszélye miatt. Az ausztrál parlament tavaly novemberben fogadott el törvényt a közösségi média 16 éves kor alatti használatának tilalmáról. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!