Rosszul sült el a zsonglőrködés, kórház lett a vége

Az 5 éves kisfiú szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta, a szülőket azonban nagy sokk érte.

„Köszönetet szeretnénk mondani Nektek, amiért gyorsan és összehangoltan segítségünkre siettetek 05. 29-én reggel, az 5 éves kisfiunkhoz” – kezdte az Országos Mentőszolgálatnak írt köszönőlevelét egy hálás szülő.

mentőautó
Rosszul sült el a zsonglőrködés, kórház lett a vége. Fotó (illusztráció): Országos Mentőszolgálat / Facebook

Nagy esés a gyereknek, nagy sokk a szülőknek

A beszámoló szerint a kisfiú egy házi random zsonglőrködés után esett „egy nagyon csúnyát”, ezért hívtak hozzá mentőket. A gyermeket néhány napig kórházban tartották, de szerencsére egy kisebb sérüléssel megúszta a balesetet.

A kisfiú azóta már felépült, a szülők azonban – saját bevallásuk szerint – még a mai napig „kapargatják össze magukat a sokkhatásból”. A levélíró megköszönte a mentőszolgálat munkatársainak profi, kedves és megnyugtató hozzáállását, ugyanakkor azt írta: reméli, többször nem kell majd találkozniuk.

Azt sajnálom, hogy sem a neveteket nem tudtam megkérdezni, sem megköszönni személyesen, mert annyira gyorsan történt minden, és annyira megrázó volt amit épp átélünk. Le a kalappal előttetek, mi nagyon hálásak vagyunk Nektek! Köszönjük a mindennapos munkátokat, amit értünk tesztek!” – fogalmazott a hálás szülő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.