Régi növényekhez kellene visszatérni

Régi növényfajták visszatérését és újak megjelenését is hozhatja a klímaváltozás.

Magyarországon már korábban is volt száraz időszak, most is elő kell venni az akkor ismert növényeket - nyilatkozta az InfoRádiónak Nagy István agrárminiszter. Szerinte nem félni kell a klímaváltozástól , hanem megfelelő válaszokat kell rá adni - például ismerni kell, hogy milyen növények telepíthetők a megváltozott körülmények között.

Idén már 24 ezer hektáron okozott kárt az aszály
Idén már 24 ezer hektáron okozott kárt az aszály. Fotó: 123rf

Az agrárminiszter elmondta azt is, hogy idén már 24 ezer hektáron okozott kárt az aszály, a tavaszi fagyok pedig a több ezer hektár kajszibarackost tizedeltek meg.

Pokolian meleg évek jönnek

A genfi Meteorológiai Világszervezet (WMO) főtitkára szerint az elmúlt négy évben a melegedés üteme kivételes volt a szárazföldön és az óceánokban egyaránt. A tudósok azt mondják, folytatódik a hosszú távú klímaváltozás, ami összefüggésben van a levegőben lévő üvegházhatású gázok rekordnagyságú koncentrációjáva Az ENSZ értékelése szerint a világ jelenleg afelé halad, hogy a Földön 2100-ra 3 Celsius fokkal, vagy annál is többel nő az átlaghőmérséklet. A hőmérséklet féken tartásához a szakemberek szerint további és zöldebb beruházásokra van szükség: a teendők széles skálája a tengerszint emelkedése elleni védekezéstől a szárazságtűrő gabonákig sok mindenre ki kell terjedjen. További részletekért kattintson !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos idő lesz gomolyfelhőkkel, de az ország északkeleti harmadában az erőteljessé váló gomolyfelhő-képződés hatására zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északnyugati szél ismét nagy területen megerősödik.A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?