Porcukor helyett tisztítószert szórtak az ovisok reggelijére

Az eset Pilisborosjenőn történt, több gyerek rosszul lett, volt, akit kórházba is szállítottak.

Porcukor helyett három óvodai csoportban tisztítószer került a gyermekek ételébe Pilisborosjenőn. Tömöri Balázs, a település polgármestere az MTI-nek elmondta: öt gyerek kórházba került, de már elhagyták az intézményt. Belső vizsgálatot rendeltek el az ügyben, emellett két hivatal is vizsgálódik.

Csípős volt, ezért legtöbben kiköpték

Az egyik pedagógus észrevette a tévedést, amelyről értesítette a többi kollégáját, ezért csak egy csoportot, abból is öt gyereket érintett közvetlenül. Bár a legtöbb gyerek a félrekezelt ételt – csípős íze – miatt azonnal kiköpte, az óvoda vezetése mentőt hívott. Egy gyermeket a mentősök, négy másikat pedig a szüleik vitték kórházba, ahonnan egynapos megfigyelés után hazaengedték őket.

Tömöri Balázs polgármester szerint az esetnél amellett, hogy mulasztás is történt, aminek vizsgálata folyamatban van, az is közrejátszott, hogy az óvoda három csoportszobával való bővítése, a főzőkonyha modernizálása jelenleg is tart. Mint mondta, emiatt

a konyha nem minden épületben működik, ami az óvoda személyzetét logisztikai kihívásokkal szembesíti már hónapok óta, ez pedig felborította a szokásos napi rutint.

A polgármester jelenlegi információja alapján annak, aki átvitte az ételt, a kezébe kerülhetett egy fel nem címkézett mosóporos zacskó, amit ő porcukornak hitt. Az intézményvezető belső vizsgálatot rendelt el, de emellett vizsgálja az intézményt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, illetve a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!