Nyilvános WC-kbe rejtették a kamerát

Erőszakos pornóoldalakra töltik fel az utcán készített fotókat.

Egy egyetemista bukkant rá egy felnőtt filmeket bemutató oldalra, amelynek a kommentszekciójában a felhasználók nőket fotóznak az utcán és erőszakos szexuális képzelgéseket posztolnak hozzá: például úgy szerkesztik át a képeket, mintha el lenne vágva a torkuk. A kommentelők pedig sokszor azt is megbeszélik, miket tennének ezekkel a nőkkel.

Url Izabella emberi jogi aktivista a Reggeliben elmondta, hogy ilyen esetekben bűncselekményről van szó, ezért ezt mindenképpen jelezni kell a hatóságoknak, valamint az oldal üzemeltetőinek is. Ez az oldal egy csehországi cég tulajdonában van, és a szólás szabadság jogára hivatkozva nem hajlandók eltávolítani a fotókat. Viszont ezek közzététele személyiségi jogokba ütköznek.

visszaélés
Illusztráció. Fotó: Getty Images

Vannak olyan fotók és videók, amelyeket a lányok a saját Instagram-oldalukra tettek fel, de nyilvános mosdókban is készültek felvételek, rejtett kamerákkal. 

Url Izabella szerint kiskorú lányok mindenképpen értesítsék a szüleiket, tanáraikat, ha azt látták, hogy valaki az engedélyük nélkül lefotózta őket. Szerinte a jogi lépéseket is érdemes megtenni, ha valahova felkerültek róluk a képek. Ha például valaki egy nyilvános mosdóban talál rejtett kamerát, a rendőrséget kell értesíteni.

Elsősorban Budapesten készültek ilyen képek, a Deák Ferenc téren, a Fashion Streeten, a 2-es és 4-es metró megállóiban. Egy szolnoki szórakozóhely mosdóiba is rejtettek kamerákat. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!