Négy betegét is megölhette az olasz ápoló

Feladta magát Olaszországban egy betegápoló, aki azt állítja, hogy megölte négy idős ápoltját - adta hírül pénteken a Corriere della Sera című olasz napilap internetes felületén.

A 48 éves férfi csütörtökön jelentkezett a dél-olaszországi Caserta városának egyik rendőrőrsén. A La Repubblica című lap szerint a gyanúsított azt mondta, hogy idős és gyógyíthatatlan beteg áldozatait "meg akarta szabadítani a szenvedésüktől". "Szükségem van valakire, aki megállít. Ha tovább dolgozom, akkor valószínűleg ismét meg fogom tenni" - mondta a férfi.    

A Corriere della Sera szerint a négy idős ember, aki a férfi gondjaira volt bízva, mind daganatos megbetegedésben szenvedtek. A férfi a számukra felírt gyógyszerek, köztük a fájdalomcsillapítók túladagolásával gyilkolt.

Eddig két áldozatát sikerült azonosítani: egy 95 éves férfit, aki idén márciusban halt meg, és egy 88 éves férfit, aki 2023 decemberében hunyt el. A Campania tartományban történt haláleseteket nem tartották gyanúsnak, tekintettel az elhunytak egészségi állapotára. A másik két haláleset 2014-ben történhetett, az egyik Nápoly térségében, a másik a Rómához közeli Latina városában, de ezekben az esetekben az áldozatokat még nem azonosították.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Hajnalra a legtöbb helyen csökken a felhőzet. Ekkorra a déli megyékben a gyenge csapadék is mindenhol megszűnik, azonban az Északi-középhegység vidékére felhők sodródnak, amelyekből zápor nem kizárt. A szél mérséklődik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de az északi völgyekben 10 foknál is hidegebb lehet. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?