Nagy változás jön a jogosítványhoz szükséges elsősegély-oktatásban

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) veszi át a jogosítványszerzéshez kapcsolódó életmentő oktatást a középiskolákban.

A középiskolás járművezetők képzésére és vizsgájára vonatkozó hatályos jogszabályok alapján az elsősegélynyújtás demonstrációs oktatásának szakmai megvalósítója az OMSZ. Az OMSZ határozza meg a demonstrációs képzések tartalmát, tematikáját, delegálja az oktatókat, valamint együttműködik a kijelölt intézményekkel, ahol a közúti elsősegélynyújtás demonstrációs képzéseit szervezik.

A köznevelésben és a szakképzésben tanuló végzős diákok számára már elérhető az ingyenes, B kategóriás gépjárművezetői elméleti tanfolyam. A tanulók számára egyéb elemek mellett biztosított a jogosítványszerzéshez kötelező online elsősegélynyújtás-tanfolyam elvégzésének lehetősége és az online vizsga is. A csomag része még az elsősegély demonstrációja is, amelyet az OMSZ szakemberei tartanak az iskolákban.

Az OMSZ munkatársai ismertetik és bemutatják a többi között a mentőhívás protokollját, a baleseti segítségnyújtás biztonságos módszereit, megtanítják a legfontosabb életmentő mozdulatokat, fogásokat, valamint a félautomata defibrillátor használatát. A négyórás demonstrációs elsősegélynyújtó-oktatás során (az e-learning elméleti tananyagára építve) a gyakorlati beavatkozásokra fókuszálva fejlesztik a diákok életmentő kompetenciáit és segítő szemléletét, bátorságát. Az első képzések december 2-án indulnak Budapesten és Százhalombattán.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!