Mit fizetnek, s mit nem az egészségpénztárak?

A veseátültetést igen, ám a lényegesen gyakoribb dialízis költségeit mégsem az Országos Kockázatkezelési Alapból kívánják finanszírozni.

Az egészségbiztosítási reform folyományaként a nagyértékű műtéteket, gyógyszereket, s implantátumokat nem a pénztárak között szétosztandó fejkvóta terhére, hanem az úgynevezett Országos Kockázatkezelési Alapból (OKA) fizetnék ki. A törvényalkotók ezzel lényegében elismerték: az igen drága kezelésre szoruló betegeket biztonságosabb a pénztárak helyett egy központi szervre bízni. A most formálódó, s a Weborvos birtokába jutott tervezet szerint főként implantátumok szerepelnének a listán. Így például az oldalirányú gerincferdülést korrigáló eszköz, a végtagmegőrző endoportézisek (ebbe a csoportba tartoznak például a csípőprotézisek), a számítógép segítségével tervezett, s kivitelezett koponya és arccsontpótlás (CAD-CAM eljárás), az infarktus megelőzésnél, valamint kezelésnél felhasznált értágító, stabilizáló gyógyszerkibocsátó stentek, here- és mellprotézis, biológiai pótlások (csontok, porcok, szaruhártya).

Ugyancsak az OKA központi kasszájából finanszíroznák az összes szervátültetést, s az ehhez nélkülözhetetlen szervkivételeket, a donációt is. Ugyanitt szerepelnének a PET-CT vizsgálatok, amely a felsoroltak között a legnagyobb esetszámmal szerepel, hiszen tavaly közel 7000 ilyen vizsgálatra került sor. A lista legdrágábbja egyébként a csontvelőátültetés, amelyből egy-egy beavatkozás több mint 17 millióba kerül.

A listán mindössze három gyógyszer szerepel, így a melldaganat kezelésénél használatos Herceptin valamint a Fabry-kórban szenvedő felnőttek és gyermekek enzimpótlását biztosító medicina.

Az ugyan ebből a büdzséből finanszírozandó külföldi gyógykezelésekkel együtt mindösszesen 22,5 milliárddal kalkulálnak az OKA tartalmának tervezői. Hiányzik azonban a listáról a vesedialízis, amely önmagában duplájára emelné az alap kiadásait. Ez azért érdekes, mert egy-egy beteg több évig tartó dialízise lényegesen drágább, mint a 4,2 milliós költségével a transzplantációk legolcsóbbikának számító veseátültetés. Egy-egy dialízis - amelyre az érintettek többségének életben maradásához hetente háromszor van szüksége - több mint 20 ezer forint, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) már évekkel ezelőtt is több mint 17 milliárdot fordított erre az egyetlen kezelési fajtára. A szervátültetéseket illetően egyébként kérdés az is, vajon csupán az egyes műtéteket, vagy az azt követő igen drága kezelések is szerepelnének-e az OKA kasszájában.

A lapunk által megkérdezett szakértő hiányolta a listáról a politraumatizációt illetve a szepszist. Az előbbi súlyos baleset, többszörös csonttörés, esetleg koponyasérülés esetén áll elő, míg a szepszís - a szervezet gyulladásra, fertőzésre adott válasza - ma már a világ 10. leggyakoribb haláloka. Mindkettő kezelése milliókat emészt fel.

Az Országos Kockázatkezelési Alap mértékét a mindenkori költségvetési törvény határozná meg, e kassza kezelése az OEP jogutódjaként létrejövő Nemzeti Egészségbiztosítási Központ feladata lenne.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.