Milliókat loptak a telefonos csalók

A csalók több millió forintot loptak el a sértettektől, a jól ismert bankkártyás átverést használták.

Telefonos csalókat tartóztatott le a bíróság, akik milliókhoz jutottak többeket félrevezetve - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t közleményben a Veszprém Vármegyei Főügyészség. Mint írják öt férfit tartóztattak le, akik közreműködtek a telefonos csalásban, köztük két ukrán állampolgárt.

A jól ismert módszerrel csaltak ki milliókat

A 19 és 46 év közötti férfiak idén június és október között több esetben közreműködtek olyan csalássorozatban, amelyek során ismeretlenek magukat banki ügyintézőnek adták ki. Azzal a hazug történettel hívták fel az ország különböző pontjain élő sértetteket, hogy a bankszámlájukon gyanús tranzakciókat észlelnek és a károkozás elhárításához a közbelépésük szükséges.

telefonálás
A csalók a jól ismert bankkártyás átverést használták. Fotó: Getty Images

A sértettekkel olyan alkalmazást telepíttettek a számítástechnikai eszközeikre, amelynek révén hozzáfértek a bankszámlájukhoz. Ezt követően milliós összegeket utaltak el a sértettek számláiról a gyanúsítottak által beszervezett emberek számlájára. Eddig kilenc ember sérelmére elkövetett csalást azonosítottak. Az okozott kár sértettenként másfél millió forinttól 42 millió forintig terjed.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!