#metoo: erre képes a Facebook-kampány

A Harvey Weinstein amerikai filmproducer szexuális zaklatásai miatt kirobbant botrány hozzánk is begyűrűzött: színésznők vádolnak molesztálással egy híres főrendezőt. A kampány rávilágít, hogy efféle erőszak bárkit érinthet.

A #metoo-t Alyssa Milano színésznő találta ki, és az ötlet nyomán pár nap alatt milliók vallottak arról közösségi oldalakon, hogy őket is zaklatták már valamikor az életük során. A színésznő október 15-én posztolta Twitteren, hogy bárki, akit ért ilyen támadás, sérelem, megalázás, írja ki, hogy "me too", azaz "én is". Azóta sokmillió tweet és tizenkétmillió Facebook-bejegyzés született a #metoo gyűjtőcímke alatt.

A kampány elsődleges célja, hogy az emberek ráébredjenek, a probléma nagyon gyakori, mondhatni, általános, csak az áldozatok jellemzően hallgatnak a sérelmeikről, mert szégyellik, ami történt, esetleg félnek a következményektől, ám így, közösen fellépve, egymást erősítve könnyebb beszélni a múltról. (Magyarországon a Weinstein-ügy előtt már létezett a Beszélj róla! projekt, ezen belül névtelenül számoltak be történeteikről olyan nők, akiket szexuális zaklatás ért.)

A zaklatás apróbb, jelentéktelennek tűnő megnyilvánulásokkal kezdődhet
A zaklatás apróbb, jelentéktelennek tűnő megnyilvánulásokkal kezdődhet

Probléma az is, hogy sokszor nagyon nehéz bizonyítani az erőszakot. És a feljelentésnek gyakran az a vége, hogy az áldozatot hibáztatják : miért ment oda, miért öltözött kirívóan, miért ivott stb.. Holott nem ez a kérdés, hanem hogy miért nem tudott a másik uralkodni magán. Sokkoló tény, hogy a szexuális erőszakot ráadásul nagyon gyakran családtag, ismerős követi el.

Nem látjuk a végét

Egyelőre nem tudni, milyen következményei lesznek a kampánynak, de úgy tűnik, végre megindult valamiféle párbeszéd ezekről az általában tabusított ügyekről. Magyarországon is gyűrűzik a botrány, Marton László, a megvádolt rendező lemondott az általa viselt tisztségekről, legalábbis addig, amíg szándéka szerint tisztázza magát, az őt erőszakkal vádló színésznő - Sárosdi Lilla - mellé pedig odaálltak mások, akiket állításuk szerint szintén molesztált a direktor, illetve olyanok, akik tanúskodnának egy esetleges perben, mert tisztában voltak vele, hogy mi történik a színfalak mögött.

Beszólogatás az utcán, tapizás a villamoson, szexuális töltetű viccek a főnöktől - helyzetek, amelyeket nők milliói élnek át naponta, és ami ellen korábban nem emelték fel a szavukat. "Hiszen mindez normális, ezek ellen a helyzetek ellen nincs mit tenni, csak túl kell élni" - gondolták. Hogy a zaklatás mennyire káros és veszélyes, és hogy miért jó fellépni ellene, arról Wirth Judittal, a NANE Egyesült jogi szakértőjével beszélgettünk. A teljes cikkért kattintson!

Az ügy fontos tanulsága ez: társadalmi összefogásra van szükség, mert az elszigetelt áldozatok sokszor nem mernek a világ elé állni történeteikkel akkor sem, ha mások is tudnak a történtekről. Arról nem is beszélve, hogy a hallgatás (a tanúké és az áldozatoké) legitimizálja a bűntényt, hisz következmények nélkül marad.

A világot a kampány eredményeképp sokkolta, hogy mennyivel több bántalmazott él évek, évtizedek óta hallgatásba burkolózva, mint sejtené az ember. A metoo hashtaget egyébként természetesen nemcsak nők, hanem bántalmazott, molesztált férfiak is elkezdték használni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!