Laura nem várt tovább - mentőben hozták világra a kislányt

Hiába siettek a kórházba az ercsi mentősök, a szülést végül a gépkocsiban kellett levezényelni.

Bravúros szülésről adott hírt közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Mint írták, novemberben egy 38 hetes kismamához riasztották az ercsi mentősöket, aki sűrűsödő fájásai miatt kért segítséget. Az életmentők perceken belül helyszínre értek és megvizsgálták a kismamát, akivel aztán el is indultak a kórházba. Útközben azonban az események felgyorsultak, így a gépkocsi félreállt és a mentősök felkészültek a szülés biztosítására és az édesanya támogatására.

A mentésirányítás rögtön esetkocsit riasztott a helyszínre, őket azonban a kis Laura nem várta meg, néhány perc múlva hangos sírással érkezett meg a mentőápoló karjaiba. Az első sírás pillanata minden jelenlévő számára felemelő volt. A mentők megvizsgálták és ellátták a babát és a büszke anyukát, amihez rövidesen az esetkocsi egysége is csatlakozott. Laurát és édesanyját végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a szakemberek.

Borítófotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.