Melyik a legveszélyesebb közlekedési helyzet?

Agyi vizsgálatok alapján a balra kanyarodást tartja a legveszélyesebb manővernek egy amerikai kutató, aki emellett a mobiltelefon vezetés közben használatát tartja a legkockázatosabbnak.

Amerikai kutatók egészséges, fiatal autóvezetők agyát vizsgálták egy speciális szimulátor segítségével. A kutatás azért újító, mert a szimulátor teljesen úgy volt kialakítva, mint egy automata váltós személygépkocsi; korábban csak botkormányt használhattak a vezetők, míg most rendes kormánykereket. MRI készülék segítségével azt figyelték, hogy az agy melyik területe lép működésbe bonyolult vagy veszélyes közlekedési helyzetek közben.

A vizsgálatok alapján kiderült, hogy a balra kanyarodás igényli a legtöbb agyi aktivitást, és sokkal bonyolultabb a szervezet számára, mint például az egyenes úton való vezetés. "A balra kanyarodásnál a szembe jövő forgalmat, a gyalogosokat és a lámpákat is figyelni kell, emiatt nagyon összetett manőverré válik" - mondta a kutatás vezetője, dr. Tom Schweizer.

A kutatók azt is megfigyelték, hogy bizonyos figyelemelvonó cselekedetek hogyan hatnak a vezető agyára. A beszélgetés vagy a mobiltelefonon való csevegés például felerősítette a beszédért való agyterületek aktivitását, míg a látásért felelős agyterületek aktivitása csökkent.

"Az agyunk egyszerűen nem tud megbirkózni ilyen bonyolult feladatokkal akkor, ha meg kell osztania a figyelmét. Sokáig úgy gondolták, hogy a kihangosító használata biztonságos, de az, hogy nem kell használnunk a kezünket, nem jelenti azt, hogy az agyunkat sem kell használni egy beszélgetéshez" - figyelmeztet Schweizer.

A tanulmány eredményeiről a című szaklapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.