Megdöbbentő, mennyi a krónikus beteg itthon

Több mint 2,6 millió magyar szenved olyan krónikus betegségben, amely miatt a veszélyeztetettek csoportjába sorolandó a koronavírus-fertőzés szempontjából. A legtöbben (2,5 millióan) magas vérnyomással küzdenek.

A háziorvosi adatbázisok alapján jelenleg több mint 2,6 millió ember szerepel krónikus betegként a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nyilvántartásában . Magas vérnyomással 2,5 millió, cukorbetegséggel csaknem 563 ezer, krónikus obstruktív légúti betegséggel (COPD) pedig több mint 198 ezer személyt kezelnek a háziorvosok. De sokakat, mintegy 207 ezer embert érint az iszkémiás szívbetegség is, ami egyébként a szívinfarktus egyik rizikótényezője.

koronavírus, krónikus betegek
Több mint 2,6 millió magyar szenved valamilyen krónikus betegségben. Fotó: Getty Images

564 ezer krónikus beteg él a fővárosban

A NEAK a krónikus betegek megyei eloszlását is elárulta. Az összes betegség tekintetében Budapesten és Pest megyében a legrosszabb a helyzet, de Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sem áll túl fényesen ezen a téren. Csak a fővárosban 404 ezer magas vérnyomással, majdnem 93 ezer cukorbetegséggel , mintegy 34 ezer szívelégtelenséggel és 33 ezer COPD-vel küzdő ember él, tehát nagyjából 564 ezer budapestit kezelnek valamilyen krónikus betegséggel. Pest megyében csaknem 402 ezren, Borsodban 241 ezren, Szabolcsban pedig több mint 197 600-an vannak a már diagnózissal rendelkező krónikus betegek.

Ha magas vérnyomással élünk, nagyobb a kockázata, hogy súlyosabb vagy végzetes kimenetelű lehet számunkra a COVID-19. Mutatjuk, mit lehet tenni a súlyos megbetegedés rizikójának csökkentéséért - kattintson!

Az egészségbiztosító által közzétett infografikákból az is kiolvasható, hogy az adott megye összes lakosának hány százaléka küzd az említett krónikus betegségekkel. A magas vérnyomás terén Somogy megye "vezet", itt ugyanis a lakók 28,3 százaléka hipertóniás. Lakosságarányosan a legtöbb diabéteszest és iszkémiás szívbeteget is Tolna megyében tartják számon, a COPD tekintetében pedig Heves megye áll a sor legelején.

Rájuk különösen veszélyes a COVID-19

A NEAK a közölt adatokhoz azt fűzte megjegyzésként, hogy az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető koronavírus-járvány gyorsan terjed, és leginkább az idősekre és a krónikus betegekre jelent veszélyt. Nem véletlen, hogy a harmadik adag oltás felvételét is elsősorban ezeknek a csoportoknak ajánlják a szakemberek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra