Már digitális kórház is segíti a cukorbetegek kezelését

Akár már otthonról is kaphatnak szakértői tanácsokat a cukorbetegek, hogy elkerüljék a súlyos szövődmények kialakulását. A kezelésükben részt vevő szakemberek számára pedig a digitális kórház nyújt segítséget az állapotfelméréshez.

Digitális kórház segíti a cukorbetegség kezelését, valamint a szövődményeinek megelőzését, így visszaszorítva a betegség olyan súlyos következményeit, mint például a lábamputáció – idézi a 24.hu a MEROVA Health Zrt. közleményét.

vércukormérés, vércukor, cukorbeteg, ujjszúró, ujjszúrás
A cukorbetegek életében elengedhetetlen a vércukorkontroll. Fotó: Getty Images

Cél a végtagok megmentése

A MEROVA módszerével több ezer magyar beteg végtagját sikerült már megmenteni. A vállalat végtagmentő alkalmazása olyan feladatsort kínál a pácienseknek, amely kifejezetten a cukorbetegség és a vénás keringési betegségek szövődményei miatt veszélyeztetett végtagok megmentését szolgálja.

Ezt az alkalmazást most kibővítették egy úgynevezett digitális kórházzal, vagyis egy olyan felülettel, amelyet szakellátók és lábápolók használhatnak, hogy digitálisan kezeljék a betegek állapotfelméréshez és vizsgálatához szükséges dokumentumokat. Az új felület egyben orvosi támogatást is nyújt az ellátók számára a megfelelő döntések meghozatalában.

Hasonló hatékonysággal bír a vércukorszint-szabályozásban egy heti adagolású bázisinzulin, mint az, amelyet naponta adnak be maguknak a cukorbetegek – derült ki egy klinikai kísérletekből. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
23 beteg halt meg a szegedi térdprotézis-várólistáról, mielőtt még sorra kerültek volna
gyógyszerszedés
Ha így veszed be a gyógyszert, nem fog hatni – 7 gyakori hiba, amit sokan elkövetnek
kutya viselkedése
Miért esznek a kutyák ürüléket? Meglepő választ adtak a szakértők – Mutatjuk, hogyan szoktathatod le erről kedvencedet
gyógynövények
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő várható kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. A légmozgás általában gyenge vagy mérsékelt marad.A csúcshőmérséklet 9 és 16 fok között alakul, északkelet felől délnyugat felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket. Késő estére általában -4 és +4 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra ugyan nem kell számítani, de a hajnali minimumok még sokfelé fagypont alakulnak, így a gyors napközbeni melegedés intenzív hőingást eredményez.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!