Kromoszóma-károsodást szenvedtek az olajömlés takarítói

A Prestige tankhajó 2002-es katasztrófája utáni kárelhárítási munkálatokban részt vevő halászok egy kedden közzétett tanulmány szerint kromoszóma-károsodás és légzőszervi betegségek tüneteit mutatják.

Az amerikai Annals of Internal Medicine folyóiratban közölt tanulmányt spanyol kutatók készítették 2004 szeptembere és 2005 februárja között 501 halász részvételével.

A libériai bejegyzésű Prestige tankhajó 2002. november 19-én az ökológiai sokféleségéről híres galíciai partoknál kettétört, majd elsüllyedt. A hajóból 64 ezer tonna sűrű gázolaj ömlött a tengerbe, több ezer kilométernyi területet beszennyezve Franciaország, Spanyolország és Portugália atlanti-óceáni partvidékét.

A spanyol tanulmány szerint a szennyezés elhárításában részt vevők körében magas volt a légzőszervi tünetek előfordulási gyakorisága, magasabb volt a kilélegzett levegő kondenzátum légúti károsodásra utaló biomarker tartalma illetve a limfocitákban bekövetkező kromoszómaváltozások gyakorisága, mint azokban az emberekben, akik nem vettek részt a takarítási munkálatokban.

A szakértők szerint a keringő limfocitákban bekövetkező kromoszóma-károsodás korai jele a rák megnövekedett kockázatával összefüggő genotoxicitásnak. A tanulmány úgy foglalta össze az eredményeket, hogy a jelentős olajömlés környezetvédelmi kárelhárító munkálataiban való részvétel negatív egészségügyi hatásokkal jár. A kutatók ugyanakkor azt is hozzátették, nincs bizonyíték arra, hogy az olaj behatása okozta a rendellenességeket.

A tanulmány szerint ráadásul az eredményeket nem lehet kivetíteni más típusú olajkiömlésekre, így nem lehet előre jelezni, milyen hatást gyakorolnának más olajömlések, például a Mexikói-öbölben bekövetkezett katasztrófa a behatásnak kitett emberekre.

A kutatók ugyanakkor arra szólítják fel az olajeltakarítási munkálatok szervezéséért felelős hatóságokat, hogy tegyenek meg minden óvintézkedést a kárelhárításban részt vevők egészségének maximális megóvása érdekében, és hozzanak létre szisztematikus nyilvántartást, hogy nyomon lehessen követni a szennyeződésnek kitett dolgozókat érő esetleges negatív egészségügyi hatásokat.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!