Koronavírus: újabb szigorítás Olaszországban

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy újabb járványellenes óvintézkedésként egész Olaszországban bezárják a nem létfontosságú kiskereskedelmi egységeket. A kormányfő egyúttal felszólította a magánszektort, engedje meg az alkalmazottaknak, hogy szabadságra menjenek vagy otthonról végezzék munkájukat, amennyire az lehetséges.

Az újabb rendkívüli intézkedések célja, hogy sikerüljön lelassítani az új típusú koronavírus terjedését, amely több mint tízezer embert fertőzött meg, és több mint 800 ember halálát okozta azóta, hogy február 21-én az első beteget azonosították az országban.

Szinte minden bezár Olaszországban

A miniszterelnök a közösségi médiában közzétett videóüzenetében hangsúlyozta, hogy az eddig bevezetett óvintézkedések után "további lépésre van szükség, a legjelentősebbre". Az új rendelkezés értelmében bezárnak a nem alapvető szükségleteket ellátó üzletek, szolgáltatások, fodrászatok, menzák, szállodák és vendéglátó helyek is, presszók, éttermek és sörözők, amelyek eddig este hat óráig még nyitva tarthattak.

Nem szüneteltetik azonban az étel-házhozszállítást, és továbbra is nyitva lesznek a dohányboltok, benzinkutak, tisztítók, bankok és posták. Szintén üzemelnek a nyomdák és az újságosstandok, és a közhivatalok sem zárnak be, de rugalmas munkaidőt vagy távmunkavégzést vezetnek be. A termelőüzemeket, gyárakat nem állítják le, feltéve, hogy betartják a szigorú egészségügyi előírásokat. A mezőgazdasági, állattenyésztési ágazat is folytatja tevékenységét.

Koronavírus: mennyit ér az alapos kézmosás? Az új koronavírus-járvány terjedése óta mindenhonnan azt hallani, hogy a legmegfelelőbb védekezés az, ha rendszeresen kezet mosunk. Hogy valójában mennyire hatásos ez az egyszerű módszer, jól mutatja az a fotósorozat, ami most a közösségi oldalakon terjed. Részletek itt .

Giuseppe Conte kijelentette, két hét múlva derül ki, milyen hatása lesz az intézkedéseknek. "Ha a számok tovább emelkednek, ami egyáltalán nem kizárt, nem kell majd feltétlenül újabb intézkedéseket bevezetnünk. Nem kell vakon a szakadék felé rohannunk. Józannak, felelősnek, mértéktartónak kell maradnunk" - mondta.

"Olaszország képes legyőzni a járványt"

Beszéde elején a miniszterelnök köszönetet mondott az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak, valamint az ország minden lakosának, akik hetek óta együtt élnek a vírushelyzettel. Kifejtette, hogy a világ szeme Olaszországra szegeződik a fertőzöttek magas száma miatt, de elismerés is övezi az olaszok következetes lépéseit és ellenállását. A kormányfő az olaszok közösségi összetartását, egységét hangsúlyozta, amelyekkel - tette hozzá - Olaszország képes lesz legyőzni a járványt. "Mindannyiunk összefogásával sikerülni fog!" - jelentette ki, majd így folytatta: "Ha mindannyian betartjuk a szabályokat, előbb túl leszünk a veszélyhelyzeten, hatvanmillió olasz felelősségére van szükség."

Arra is felhívta a figyelmet, hogy nincsen szükség az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak megrohamozására, az áruellátás zavartalan lesz. "Az alapszabály ugyanaz maradt: a helyváltoztatást munkavégzésre korlátozzuk, és egészségügyi vagy más alapos okból keljünk csak útra" - ismételte a miniszterelnök.

Róma: járókelőt igazoltatnak a Trevi-kút közelében, március 12-én
Róma: járókelőt igazoltatnak a Trevi-kút közelében, március 12-én. Fotó: Getty Images

Már több mint 12 ezer koronavírus-fertőzött van

Az utóbbi huszonnégy órában csaknem kétszázzal 827-re emelkedett az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 12 462-re nőtt. A bejelentés szerint a halottak száma az előző napi 631-hez képest 31 százalékkal, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig az előző napi 10 149-ről 22,7 százalékkal nőtt. A fertőzöttekből több mint hétezer Lombardiában betegedett meg, a halottak száma itt több mint hatszáz. A közegészségügyi hivatal (Iss) adatai szerint a következő két hét "döntő" lesz az olaszországi járvány terjedésében.

Több ismert ember házi karanténba vonult

Egyébként egyre több olasz politikus, sportoló közli, hogy pozitívnak bizonyult a tesztje . Az olasz televíziókból egymás után "tűnnek el" az újságírók, műsorvezetők, akik házi karanténra kényszerülnek. Angelo Borrelli, a polgári védelem vezetője hangsúlyozta, hogy nemcsak a megszokott lakóhelyükről más közigazgatási egységbe távozóknak, hanem az utcán a gyalogosoknak is indokolniuk kell mozgásukat, ha a rendőrség ellenőrzi őket. Nem engedélyezett a szabadtéren, parkokban végzett testmozgás sem, ha túl sokan vannak egymás közelében.

Koronavírus: kihívás az alapanyag-beszerzés a magyarországi olasz éttermeknek is - olvassa el az nlc.hu cikkét !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra