Koronavírus: több mint 12 ezer olasz áldozat

Jelenleg Olaszországban szedte a legtöbb áldozatot az új típusú koronavírus - csaknem négyszer annyit, mint a járvány kiindulópontjának számító Kínában.

Egy nap alatt több mint 800 új halálesetet regisztráltak Olaszországban, ezzel a koronavírus-járvány olasz áldozatainak száma átlépte 12 ezret. Az országban már csaknem 106 ezer ember fertőződött meg, a gyógyultak száma pedig a 16 ezerhez közelít.

Lombardiában javul a helyzet

A koronavírus-járvány olasz gócpontjának számító Lombardiában az új fertőzöttek száma napok óta fokozatosan csökken. Az utóbbi egy nap alatt 1047 új megbetegedést regisztráltak. A tartományban egyébként már több mint 43 ezer koronavírus-fertőzöttről és mintegy 7 ezer halottról tudnak. Jó jel viszont, hogy míg március 24-én 132 beteget vettek fel az intenzív osztályra, addig most - 1 héttel később - már csak 81 súlyos állapotú pácienst fogadtak egy nap alatt - közölte Giulio Gallera, a tartomány egészségügyi-jóléti tanácsosa.

koronavírus, koronavírus Olaszország, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus áldozatok, koronavírus halálesetek
Koronavírusos beteget szállítanak kórházba az olaszországi Verdunóban.Fotó: Getty Images

Most tetőzhet a járvány

Szakértők szerint négy lehetséges forgatókönyv létezik a koronavírus-járvány jövőjét illetően. A legrosszabb lehetőség szerint az emberiség akár több mint fele is áteshet a fertőzésen. A részletekért kattintson ide!

Az olasz Közegészségügyi Hivatal (Iss) szerint az adatok stabilizálása a koronavírus-járvány olaszországi tetőzését jelzi, a következő hetekben pedig jelentős csökkenés várható. A járvány lassulása a március 11-én bevezetett szigorú óvintézkedéseknek köszönhető, az első biztató adatok után viszont még korai lenne enyhíteni a korlátozásokon - hangsúlyozta Angelo Borrelli a polgári védelem vezetője. A kormánynak április 3-áig kell bejelentenie, meddig hosszabbítja meg az óvintézkedéseket. Előrejelzések szerint májustól már fokozatosan, tartományonként elkezdhetik feloldani a korlátozásokat, de még így is hónapok kellenek a megszokott életritmushoz való visszatéréshez.

Európa legnagyobb intenzív osztálya

Közben a milánói vásártéren elkészült Európa legnagyobb intenzív osztálya, ahol a tervek szerint 250 beteget tudnak egyszerre ellátni. Az osztályon 200 orvos és további több száz egészségügyi dolgozó látja el a feladatokat a koronavírus-járvány ideje alatt.

A szerda délutáni adatok szerint egyébként világszerte már több mint 874 ezer koronavírus-fertőzöttet és mintegy 43 ezer áldozatot tartanak nyilván.

Rejtély, mikorra lesz gyógyszer a koronavírus ellen - olvassa el a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!