Koronavírus: tényleg véd, ha sok vizet iszunk?

A megfelelő folyadékpótlás valóban fontos testünk számára, és mivel víz alkotja testünk jelentős részét, hozzájárul egészségünk megőrzéséhez is. Ám ne dőljünk benne annak a mostanában elterjedt tanácsnak, miszerint ha sok vizet fogyasztunk, azzal megelőzhetjük a koronavírus-fertőzést!

Bár a néhány hónappal korábbi állapothoz képest már jóval több információtderítettek ki a tudósok a SARS-CoV-2 nevű koronavírusról és az általa okozott COVID-19 megbetegedésről, még mindig sok a homályos pont. Ez az információhiány is hozzájárul ahhoz, hogy rengeteg álhír és téves egészségügyi tanács terjed a különböző internetes oldalakon, fórumokon, amiket ismerősök sokszor teljesen jóhiszeműen osztanak meg egymással. Bár a Facebook igyekszik figyelmeztetni, ha valaki ilyet posztol, van, hogy átcsúszik a rendszerükön egy-egy tévhit, legutóbb például a vízivás és a koronavírus kapcsolatával kapcsolatos tanács söpört végig a közösségi oldalon.

A legjobb és legrosszabb maszkok A koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban az egyik legfontosabb és leghatékonyabb módszer - a gyakori és alapos kézmosás, illetve a társadalmi távolságtartás mellett - az, ha maszkot viselünk. Ugyanakkor még mindig csak korlátozott mennyiségű információ áll rendelkezésünkre azzal kapcsolatban, hogy milyen fajtát érdemes viselni, illetve hogy melyik típus mennyire hatékony. Korábbi cikkünkben összefoglaltuk, mit érdemes tudni a témában.

Az eredeti cikk szerint japán orvosok felfedezték, hogy ha 15 percenként megiszunk egy pohár vizet, az segít kimosni a szervezetünkbe esetlegesen bejutott vírusokat. A torokban lévő kórokozókat ugyanis a víz leöblíti a gyomrunkba, ahol annak savas közege elpusztítja azokat. Mindez nagyon jól hangzik, és mennyivel egyszerűbb is lenne, ha a védőmaszk, kézfertőtlenítő és távolságtartás helyett gyakori vízivással lehetne védekezni a fertőzés ellen - sajnos azonban semmi sem igaz belőle.

A megfelelő folyadékpótlás nagyon fontos, de a koronavírus elleni védekezésben nem segít. Fotó: Getty Images
A megfelelő folyadékpótlás nagyon fontos, de a koronavírus elleni védekezésben nem segít. Fotó: Getty Images

"A vízivás nincs semmilyen hatással a koronavírusok terjedésére" - szögezte le Krys Johnson, a Temple Egyetem biostatisztika és járványtan professzorasszisztense a Factcheck.org oldalon, amelynek fő célja, hogy leszámoljon a hasonló tévhitekkel. Ha belélegezzük egy fertőzött személy orrából vagy szájából származó apró cseppeket, a koronavírus máris bejutott a légutainkba, és az orrunkból a tüdőbe vándorolhat, ezt a folyadékfogyasztással nem lehet kivédeni - magyarázta.

A forró fürdő sem segít

Egy másik, szintén gyakori tévhit a COVID-19 és a víz kapcsolatáról, hogy érdemes meleg fürdőt venni, mert az szintén segít elkerülni a megbetegedést. Mindezt arra alapozva, hogy a forró víz hatására testünk is felhevül, a meleg környezetben pedig a vírus elpusztul. Ezzel kapcsolatban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tisztázta, hogy a meleg fürdővíztől testünk belső hőmérséklete normális esetben nem nő meg, továbbra is 36,5-37 Celsius-fok között marad. Ahhoz, hogy ez feljebb kússzon, extrém forró körülmények kellenek, ami pedig már életveszélyes lehet, ezért ilyen védekező módszerrel senki ne próbálkozzon.

Így védekezhetünk vízzel

Természetesen a nyári melegben fontos, hogy sok folyadékot igyunk, de ne így próbáljunk védekezni a koronavírus ellen. Abban ugyanis minden szakember egyetért, hogy a víz egyetlen módon képes gátat szabni a fertőzésnek: ha mosásra használjuk. A gyakori és alapos, szappanos kézmosás továbbra is fontos, ezenkívül ne felejtsük el rendszeresen letörölni a gyakori használati tárgyainkat és a közösségi terekben a sokak által megérintett felületeket (például kilincsek, kapaszkodók, liftgomb).

Egy szerbiai fiatalember olyannyira kiborult azon, hogy már 10 napja nem érkezett meg a koronavírustesztje, hogy fogta magát, és éhségsztrájkba kezdett a Karaburma Katonai Orvosi Központban. A labor reakcióját az nlc.hu cikkében olvashatja el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.