Koronavírus: pénzért oltatta be magát mások helyett

Tíz oltást kapott egyetlen nap alatt egy új-zélandi férfi, akit állítólag lefizettek, hogy mások helyett oltassa be magát. Az egészségügyi hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben - számolt be a Stuff című új-zélandi hírportál szombaton.

Egy új védőmaszk képes kimutatni, ha viselője koronavírus-fertőzött . Az eszközt japán kutatók fejlesztették ki.

Komolyan veszik az esetet, és nagyon aggódnak - jelezte Astrid Koornneef, az új-zélandi egészségügyi minisztérium oltási illetékese. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy azok, akik nem oltatják be magukat, nemcsak saját magukat, hanem barátaikat, családjukat, közösségüket és az őket valaha kezelő egészségügyi szakembereket is veszélyeztetik.

Új-Zélandon fényképes azonosító nélkül is fel lehet venni a COVID-19 elleni oltást
Új-Zélandon fényképes azonosító nélkül is fel lehet venni a COVID-19 elleni oltást. Fotó: Getty Images

Mint azt a dpa német hírügynökség megírta, Új-Zélandon nincs szükség fényképes azonosításra a vakcina felvételéhez. Az egészségügyi minisztérium egyik szóvivője korábban elmondta: úgy vélik, hogy az azonosítási folyamat szigorítása csökkentené az oltási kedvet. Azok többsége ráadásul, akik nem rendelkeznek fényképes személyazonosító okmánnyal, a fokozottan sérülékeny csoportokból - hajléktalanok, idősek, fiatalok, fogyatékossággal élők - kerülnek ki. Nem szeretnék, ha ők ezért kimaradnának az oltásból.

Új-Zélandon sok létesítménybe csak a hazai oltási igazolvány birtokában engedik be az embereket. Az ötmilliós ország lakosságának körülbelül 89 százaléka teljesen be van oltva. Új-Zélandon eddig 12,8 ezer fertőzöttje és 46 halálos áldozata van a koronavírus-járványnak a baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb adatai szerint.

Szombat reggelre újabb több mint 600 ezer koronavírus-fertőzést regisztráltak a Föld országaiban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.