Koronavírus: nem tudnak mindenkin segíteni

Olaszországban egyre súlyosabb a járványhelyzet. Ugyan egyetlen fertőzöttet sem hagynak kezelés nélkül, ám a betegek folyamatosan emelkedő száma miatt több kórházban nincs már elég szabad ágy vagy lélegeztetőgép.

Nem sokkal ezelőttig Európából nézve távolinak tűnt a kínai koronavírus-járvány, de amint az öreg kontinensen is egyre több COVID-19 beteget diagnosztizáltak, nagyon is közel került a veszély. Hirtelen azzal kellett szembesülnünk, hogy bármikor testközelből is átélhetjük, milyen megküzdeni az új koronavírussal. Pontosan ezen ment keresztül egy olasz orvos, Alicia Ibarra, aki most a privátbankár.hu portálnak adott interjút.

A Pomeziában (egy Róma melletti település) radiológusként dolgozó orvosnő felidézte, hogy Rómában egy héttel ezelőttig csak kevesen vették komolyan a járványt, hiszen az az ország északi részét sújtotta inkább. De amint Lazio régióban is felfüggesztették a tanítást, megváltozott az emberek viselkedése. Mostanra pedig, hogy szinte minden bezárt (kivéve a gyógyszertárakat és élelmiszerboltokat), eluralkodott a pánik.

Végre elérhető a koronavírusteszt Ha fizetünk, most már kérdés nélkül is megcsinálják a koronavírustesztet az egyik magyarországi magánlaborban. Az eredmény akár 24 órán belül megérkezik. Részleteket itt olvashat.

Pomezia a koronavírus-fertőzés római epicentruma, itt diagnosztizálták az első helyi beteget, és már 600 embert helyeztek otthoni karanténba. Mint mondja, a kórházba korlátozzák a bejutást, belépéskor mindenkinek ki kell tölteni egy kérdőívet az egészségi állapotáról és arról került-e kapcsolatba fertőzöttekkel , vagy járt-e járványveszélyes területen. A sürgősségi osztály előtt pedig sátrakat állítottak fel, amelyekben felmérik, hogy az oda jelentkező betegeket valóban szükséges-e felvenni. "Ha egy páciensnél felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja, akkor külön útvonalat jelölnek ki neki, hogy minimálisra csökkentsék az érintkezés lehetőségét a nem fertőzöttekkel kórházon belül" - magyarázta.

A sürgősségi osztályok előtt ellenőrző sátrakat állítottak fel Olaszországban. Fotó: Getty Images
A sürgősségi osztályok előtt ellenőrző sátrakat állítottak fel Olaszországban. Fotó: Getty Images

Az orvosoknak kell eldönteniük, kinek jut ellátás

Elmondása szerint náluk egyelőre nem vészes a helyzet , van elég védőfelszerelésük is. Ám aggasztónak találja, hogy éppen Lombardiában, amely több pénzügyi erőforrással és szervezettebb egészségügyi rendszerrel rendelkezik Laziónál, ennyire kritikus a szituáció. Ahogy hallotta, vannak olyan kórházak az országokban, ahol az orvosoknak mérlegelniük kell, kinek juttatnak ágyat és lélegeztetőgépet, ezekből ugyanis nincs elég.

"Természetesen egyetlen beteget sem hagynak kezelés nélkül, de ha választani kell, hogy kinek jusson légzőkészülék vagy ágy az intenzíven, akkor azt a beteget választják, akinek nagyobb a túlélési esélye" - magyarázta. Az interjúban megemlítette azt is, hogy tudomása szerint van olyan kórház, ahol a fertőzött, de tünetmentes orvosoknak továbbra is dolgozniuk kell.

A doktornő szerint most a legfontosabb, hogy mindenki betartsa a járványügyi intézkedéseket, és nem szabad hagyni, hogy a félelem pánikba menjen át. Jelenleg a vírus terjedésének korlátozására kell koncentrálni, amit úgy érhetünk el, ha fokozottan figyelünk a higiéniára, gyakran kezet mosunk és csak akkor mozdulunk ki otthonról, ha feltétlen szükséges.

Vajon Magyarországon is ennyire eldurvul majd a koronavírus-járvány, vagy könnyebben megúszhatjuk? Az nlc.hu cikke szerint március végére kiderül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.